Az aj¨¢nd¨¦koz¨¢sban sz¨¹ntelen¨¹l ¨²jj¨¢sz¨¹let? szeretetre teremtett¨¹nk ¨C Le¨® p¨¢pa hom¨ªli¨¢ja
P. Vértesaljai László ¨C Vatikán
Az emmusziak tapasztalatával járjuk utunkat
Kedves Fiatalok! A tegnap este közösen átélt virrasztás után ma azért találkozunk, hogy megünnepeljük az Eucharisztiát, az Úr értünk tett teljes önátadásának szentségét. Ennek az élménynek az erejében elképzelhetjük, hogy az emmauszi tanítványokkal együtt járjuk be az általuk Húsvét estéjén megtett utat (ld. Lk 24,13¨C35). ?k el?ször félve és kiábrándultan távolodtak Jeruzsálemt?l, abban a meggy?z?désben mentek el, hogy Jézus halála után nincs többé mit várni, nincs többé miben remélni. Ám éppen ?vele találkoztak, ? lett az útitársuk, ?t hallgatták, amint megmagyarázta nekik az Írásokat, és végezetül ?t ismerték fel a kenyértörésben. Megnyílt a szemük, s Húsvét örömhíre helyet talált a szívükben. A mai liturgia nem számol be ugyan közvetlenül err?l az esetr?l, ám segít abban, hogy reflektáljunk az elbeszélt valóságra: a Feltámadottal való találkozásra, aki megváltoztatja életünket, aki megvilágosítja érzelmeinket, vágyainkat, gondolatainkat.
A múlandó dolgok végességének a tapasztalatával¡
Az els? olvasmányt a Prédikátor könyvéb?l vettük. Ez arra hív minket, hogy a két említett tanítványhoz hasonlóan lépjünk kapcsolatba a korlátunknak, a múlandó dolgok végességének a tapasztalatával (vö. Préd 1,2; 2,21¨C23). A válaszol zsoltár ezt visszhangozza, s elénk tárja a képet: ?a f?, mely reggel kisarjad és fölvirul, de estére elfonnyad és elszárad¡± (Zsolt 90,5¨C6). Ez két er?teljes utalás, talán kicsit sokkoló is, ám nem szabad, hogy kétségbe ejtsenek, mintha ?tabuk¡±, elkerülend? témák lennének. A bennük megszólaló törékenység része annak a csodának, amik vagyunk. Gondoljunk a f? jelképére: nem szép egy virágba borult rét? Biztosan az, érzékeny, vékony és sérülékeny szárakból áll, amelyek kiszáradnak, meghajlanak, eltörnek, ugyanakkor azonnal helyettesítik ?ket az utánuk kinöv? új szálak, amelyeknek a korábbiak elpusztulva, a földbe oldódva táplálékul és trágyául szolgálnak. Így él a mez?, szüntelenül megújulva, s energiája még a tél fagyos hónapjai alatt is ott mozgolódik a föld alatt, amikor látszólag minden hallgat, s arra készül, hogy tavasszal ezer színben robbanjon ki.
Folytonosan valami ?több¡± után vágyakozunk
Kedves barátaim, mi is ilyenek vagyunk: ezért teremttettünk. Nem egy olyan életért, amelyben minden el?re látható és mozdulatlan, hanem egy olyan létezésért, amely szüntelenül újjászületik az ajándékozásban, a szeretetben. Így vágyakozunk folytonosan egy ?több¡± után, amelyet semmilyen teremtett valóság nem adhat meg nekünk; nagy szomjúságot érzünk, amely olyannyira elepeszt?, hogy ennek a világnak semmiféle itala nem tudja kioltani. Ne csapjuk be a szívünket azzal, hogy hatástalan pótlékokkal akarjuk kioltani ezt a szomjúságot! Inkább figyeljünk rá! Készítsünk bel?le egy zsámolyt, amelyre felállhatunk, hogy gyermekekként, lábujjhegyre állva, kinézhessünk az Istennel való találkozás ablakán! ?vele szemközt találjuk majd magunkat, Aki vár minket, s?t óvatosan kopog lelkünk ablaküvegén (vö. Jel 3,20). Húsz évesen is szép, hogyha kitárjuk el?tte a szívünket, megengedjük neki, hogy belépjen, hogy aztán Vele együtt kalandra induljunk a végtelenség örök terei felé.
A Teremt?det keresd önmagadban!
Amikor Szent Ágoston intenzív istenkeresésér?l szól, megkérdezi magától: ?Mi tehát reményünk tárgya [¡]? A föld? Nem. Valami, ami a földb?l származik, mint az arany, az ezüst, a fa, a termés, a víz [¡]? Ezek a dolgok tetszet?sek, szépek, jók ezek a dolgok¡± (Sermo 313/F, 3). Így összegzi gondolatait: ?Azt keresd, aki mindezeket teremtette, ? a te reménységed¡± (uo.). Végiggondolva bejárt útját, így imádkozott: ?Bennem voltál, én meg künn! Künn kerestelek [¡]. Azután fölharsant hívó szózatod; megtörted lelkem siket csendjét, kigyulladt bennem ragyogó világosságod, s el?zted rólam a vakoskodó homályt. Illatod kiáradt, beszívtam s most utánad lelkendezek. Ízleltelek (vö. Zsolt 33,9; 1Pt 2,3), éhezlek, szomjazlak (vö. Mt 5,6; 1Kor 4,11); megérintettél s íme, áttüzesedtem a vágyakozástól békéd után!¡± (Vallomások X, 27; Vass József fordítása). Ezek nagyon szép szavak, amelyek eszünkbe juttatják, mit mondott Ferenc pápa Lisszabonban, az Ifjúsági Világtalálkozón más, hozzátok hasonló fiataloknak: ?Mindenkinek szembe kell néznie azokkal a nagy kérdésekkel [¡], amelyekre nincs egyszer? vagy azonnali válasz, hanem arra hívják az embert, hogy induljon el, haladja meg önmagát, lépjen túl önmagán [¡]; olyan fellendülésre, amely nélkül nincs repülés. Ne ijedjünk hát meg, ha bels?leg szomjasnak, nyugtalannak, hiányosnak, értelmet és jöv?t keres?nek [¡] tapasztaljuk magunkat! Nem betegek vagyunk! Él?k vagyunk!¡± (Beszéd a portugál egyetemistákhoz, 2023. augusztus 3.; T?zsér Endre fordítása). Van a szívünkben egy olyan kérdés, egy olyan szükséglet, amelyet nem hagyhatunk figyelmen kívül, amely arra vezet, hogy megkérdezzük önmagunktól: mi valójában a boldogság? Milyen az élet igazi íze? Mi szabadít meg minket az értelmetlenség állóvizeit?l, az unalomtól, a középszer?ségt?l?
Életünk teljessége attól függ, amit örömmel el tudtunk fogadni és amit meg tudtunk osztani
Az elmúlt napok során sok szép élménnyel gazdagodtatok. A világ különböz? részeir?l érkezett kortársaitokkal találkoztatok, akik más és más kultúrához tartoznak. Tudást cseréltetek, megosztottátok várakozásaitokat, a m?vészet, a zene, az informatika és a sport segítségével párbeszédbe kezdtetek a várossal. A Circus Maximusban pedig a B?nbocsánat Szentségéhez járultatok, elnyertétek Isten bocsánatát és az ? segítségét kértétek, hogy jó legyen az életetek. Mindebben egy fontos válaszra lelhettek: létezésünk teljessége nem attól függ, amit felhalmozunk, sem attól ¡ªmiként az Evangéliumban hallottuk¡ª, amit birtokolunk (ld. Lk 12,13¨C21). Sokkal inkább ahhoz kapcsolódik, amit örömmel el tudtunk fogadni és meg tudtunk osztani (ld. Mt 10,8¨C10; Jn 6,1¨C13). Nem elég vásárolni, felhalmozni és fogyasztani. Arra van szükségünk, hogy felemeljük a szemeinket, a magasba, az ?odafönt való dolgokra¡± (Kol 3,2) nézzünk, hogy tudatosítsuk magunkban: a világ minden dolgának csak annyiban van értelme, amennyiben segít, hogy szeretetben egyesüljünk Istennel és testvéreinkkel, növelve bennünk ?az irgalom érzületét, a jóságot, az alázatosságot, a szelídséget és a béket?rést¡± (Kol 3,12), a megbocsátást (ld. uo. v. 13), a békét (vö. Jn 14,27), ahogyan ez Krisztusban megvolt (vö. Fil 2,5). Ebben a távlatban egyre jobban megértjük, mit jelent, hogy ?a remény nem csal meg, mert Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által.¡± (Róm 5,5).
Vágyakozzatok nagy dolgokra, az életszentségre, bárhol is éltek! Ne érjétek be kevesebbel!
Kedves Fiatalok! Jézus a mi reményünk. ? az, aki Szent II. János Pál szavaival ?feléleszti bennetek a vágyat, hogy valami nagyot hozzatok ki az életetekb?l [¡], hogy jobbítsátok önmagatokat és a társadalmat, mind emberibbé és testvériesebbé téve azt.¡± (XV. Ifjúsági Világtalálkozó, imarvirrasztás, 2000. augusztus 19.) Legyünk továbbra is Vele egyesülve, maradjunk meg barátságában mindig, ápolva azt az imádsággal, a szentségimádással, a szentáldozással, a gyakori gyónással, a nagylelk? szeretettel, ahogyan erre a nemsokára szentté avatandó boldog Piergiorgio Frassati és Carlo Acutis tanít minket. Vágyakozzatok nagy dolgokra, az életszentségre, bárhol is éltek! Ne érjétek be kevesebbel! Akkor majd meglátjátok, hogy nap mint nap növekedni fog bennetek és körülöttetek az Evangélium fénye!
Máriára, a reménység Szüzére bízlak benneteket! Az ? segítségével térjetek vissza a következ? napok során országaitokba, a világ minden részére, járjatok továbbra is örömmel az Üdvözít? nyomdokaiban, lelkesedésetekkel és hitetek tanúságtételével pedig fert?zzetek meg mindenkit, akivel csak találkoztok! Jó utat nektek! ¨C zárta homíliáját Leó pápa a fiatalok jubileumán vasárnap délel?tt bemutatott szentmisén.
A homíliát fordította Dr. Török Csaba atya, teológiai tanár
