Sch?nborn b¨ªboros a p¨¢pa deleg¨¢tusa a k?lni lor¨¦t¨®i k¨¢polna felszentel¨¦s¨¦nek 350. ¨¦vfordul¨®j¨¢n
P. Vértesaljai László SJ ¨C Vatikán
Hollandiából menekült katolikusok kezdték építeni
Az 1715-ben épült római katolikus Sz?z Mária-templom a Kupfergassén található, Köln belvárosában. Egyike a kevés kölni barokk templomépületnek. A templomot ugyan 1715-ben szentelték fel, de már 1673 és 1675 között építettek ott egy Lorétói kápolnát, ahol az itáliai eredet? Madonna Nera, Fekete Madonna kegyszobor másolatát ?rzik. A 17. század elején a szomszédos Hollandia lakossága körében felekezeti ellentétek miatt er?szakos zavargások törtek ki, ami sok katolikust arra késztetett, hogy elhagyja szül?földjét. Közülük sokan a nem messze fekv? katolikus birodalmi városban, Kölnben kerestek menedéket. Köztük voltak szerzetesek is, így a sarutlan karmeliták rendjének tagjai már 1614 körül megérkeztek Kölnbe. 1620 és 1628 között Köln déli külvárosában kolostort, továbbá Szent József és Szent Teréz tiszteletére szentelt templomot építettek.
A kápolnát az itáliai Loreto bazilikájának Szent Háza mintájára készítették el
A férfi karmelitákat 1630 tájt Észak-Brabantból sarutlan karmelita n?vérek követték és a Kupfergasse sarkán telepedtek le, ahol adományok révén kolostort építettek maguknak, ennek közvetlen közelében pedig egy kis oratóriumot emeltek Johann Jakob Wissius városi tanácsos, kés?bbi polgármester kezdeményezésére. Ezt a kápolnát az itáliai Loreto bazilikájának Szent Háza mintájára készítették, mely hagyomány szerint a 13. század végén került Názáretb?l a mohamedán terjeszkedés miatt tengeri úton az adriai tengerpart Loreto nev? kis településére. A kölni polgárok alapítvánnyal támogatták a kezdeményezést. A karmelita n?vérek pedig egy holland fafaragó mestert kértek meg, hogy hársfából faragja ki a Lorétói Sz?zanya szobrának mintájára az ? názáreti Mária szobrukat. 1630 körül el is készült a szobor, ám a kápolnát csak 1675. szeptember 8-án, Sz?z Mária születésének ünnepén szentelték fel. Ebben az id?ben, amikor a Mária-tisztelet Kölnben is különösen er?s volt, gyakran szerveztek zarándoklatokat és körmenetet olyan helyekre, amelyekr?l azt tartották, hogy csodatév? er?vel rendelkeznek. Ilyen volt a kölni sarutlan karmeliták Mária kápolnájának Fekete Madonna kegyszobra is.
Nagylelk? adakozásból készült
A kölni Kupfergasse kolostorkápolnájának Mária kegyszobra rövid id?n belül nagy jelent?ségre tett szert a rend és az egész város számára, noha az ?si Colonia városának gyönyör? székesegyháza a háromkirályok Európa-szerte ismert ereklyéivel büszkélkedett.
Emellett a kölni Lorétói Madonna is egy németföldön közismert zarándokhellyé vált. A zarándokok ékszerekkel és számtalan áldozati gyertyával díszítették a ?Kegyelem Anyját¡±, ahogy a kegyszobrot nevezték. Az eredeti hársfa szobor az évek során a gyertyafüstt?l lassan sötét árnyalatot kapott. A folyamatosan növekv? látogatók száma miatt egy nagyobb templom építését kezdték fontolgatni. Az els? építési munkálatok azonban csak 1705-ben kezd?dtek meg. Az új templomba valójában az eredeti kiskápolna köré épült, melyhez a szükséges engedélyeket Wilhelmine Amalie császárné jóindulatú befolyásának köszönhet?en nyerték el. A ?Kegykápolna¡± önálló építményként a kés?bb köré épített f?templom két bejárata között helyezkedik el, valójában ez a lorétói ?Szent Ház¡± kicsinyített mása.
XI. Piusz pápai tiarájának aranymásolata díszíti
1675. december 8-án Maximilian Heinrich választófejedelem egy értékes aranylánccal díszíttette a kegyképet. A 18. század végéig a Fekete Madonna mellett egy kett?s szív alakú lámpa lógott, amelyet egy, a katolikus hitre áttért fejedelmi pár ajándékozott a templomnak. 1925. június 7-én Karl Joseph Schulte kölni bíboros XI. Piusz pápai tiarájának aranymásolatát ajándékozta a Fekete Madonnának, mely mind a mai napig látható a kegyszobor fölött, a Sz?zanya fején, tizenkét aranycsillag foglalatában. A II. világháború pusztításai során a templom kiégett, csodás módon egyedül a tabernákulum és a kegyszobor maradt épen. Különösen kedvelt volt a kegykápolna a Covid-járvány alatt, amikor a kölniek nagy számban keresték fel, hogy gyertyát gyújtva a Sz?zanya szobra el?tt, imádkozzanak szeretteik egészségéért.
Menedék a Covid alatt
Szeptember 8-án, Kisboldogasszony napján, Sz?z Mária születésének ünnepén a kápolna és a templom felszentelésének emléknapján, hagyományosan gyertyás felvonulás keretében viszik végig a kegyképet a környez? utcákon. A Kupfergasse-ban található Fekete Sz?zanya a kölni érsekség egyik legjelent?sebb imahelye, ahol immár 350 éve száll az ima a Sz?zanyához.