XIV. Le¨® a papokhoz: Vonj¨¢tok be Isten n¨¦p¨¦t a misszi¨®ba!
Ged? Ágnes - Vatikán
A Regina Apostolorum Pápai Egyetem 23. papképz? kurzusa, illetve a Xavéri Szent Ferenc Testvérei kongregáció nagykáptalanja két különböz? esemény, mégis összeköti ?ket a misszió és az evangelizálás célkit?zése. Ez valamennyiünk hivatása, amihez papoknak és világi híveknek egyaránt szilárd és átfogó képzésre van szükségük ¨C állapította meg beszédében a Szentatya. Ez a képzés nem korlátozódhat pusztán ismeretszerzésre, hanem át kell, hogy alakítsa emberi mivoltunkat és lelkiségünket, hogy átvegye az evangélium alakját, és helyet teremtsünk magunkban ?annak az indulatnak, ami Jézus Krisztusban is megvolt¡± (Fil 2,5).
Alapvet?en fontos a képzés
A Papi Dikasztérium a közelmúltban nemzetközi találkozót hirdetett a papoknak, amelyen a boldog papság témájával foglalkoztak. Elmondhatjuk azonban, hogy valamennyiünket meg kell, hogy fert?zze az evangélium öröme, és ezért beszélhetünk boldog keresztényekr?l, boldog tanítványokról és boldog misszionáriusokról. Papként vagy világi hív?ként egyaránt életünk házát sziklára kell építenünk, vagyis olyan stabil alapokra helyezni, amelyek képesek kiállni azokat az emberi és lelki viharokat, amelyek nem kerülik el sem a keresztények, sem a papok, sem a misszionáriusok életét. De hogyan építkezzünk sziklára? Leó pápa ezzel kapcsolatban három szempontot ajánlott megfontolásra.
Átadni a Krisztussal való barátság élményét
Az els?: ápoljuk a barátságot Jézussal. Ez a ház alapja, ami minden hivatás és apostoli küldetés középpontjában kell, hogy álljon. Személyesen át kell élnünk az Úrral való bens?séges kapcsolat élményét, azt, hogy nem a mi érdemünkb?l, hanem puszta kegyelemb?l ránk tekintett, szeretett és kiválasztott minket, ugyanis els?sorban ezt az élményt adjuk át a papi szolgálatban. Akkor is, amikor másokat a papi életre nevelünk, és akkor is, amikor hivatásunknak megfelel?en a missziós területeken hirdetjük az evangéliumot, els?sorban saját személyes tapasztalatunkat adjuk át a Krisztussal való barátságunkról, ami sugárzik bel?lünk, élestílusunkból, emberségünkb?l, abból, ahogy képesek vagyunk jó kapcsolatokat megélni.
Folyamatos megtérésre van szükség
Ferenc pápa egy alkalommal, amikor az általános audiencián idézett VI. Pál Evangelii nuntiandi ¨C kezdet? apostoli buzdításából, megállapította: az evangelizálás több, mint a tanítás és az erkölcs puszta átadása. Els?sorban tanúságtétel, a személyes találkozás tanúságétele Jézus Krisztussal, a megtestesült Igével, amelyben beteljesült az üdvösség. Nem arról van szó, hogy egy ideológiát vagy doktrínát közvetítünk Istenr?l, hanem azt az Istent adjuk át, aki bennünk lakozik.
Leó pápa rámutatott: ez folyamatos megtérést igényel a részünkr?l. A papképzéssel foglalkozók ne feledjék, hogy nekik is a folytonos evangéliumi megtérés útján kell járniuk. A misszionáriusok pedig azt, hogy ?k legyenek az evangélium els?számú címzettjei, akiket evangelizálni kell. Ehhez pedig állandóan dolgozni kell önmagunkon, a szívünk mélyére szállni és szembenézni az árnyakkal és a sebekkel is, amiket hordozunk; venni a bátorságot, hogy lehulljanak álarcaink, bens?séges barátságot ápolva Krisztussal. Így hagyjuk, hogy átalakítson minket az evangélium élete és hiteles missziós tanítványokká válhatunk.
Papok és testvérek
A másik szempont, amire XIV. Leó rámutatott a xaveriánus testvéreknek és a Regina Apostolorum Pápai Egyetem papképz? kurzusának tartott audiencián a tényleges, szeretetteli testvéri kapcsolat volt, amelyet a papoknak egymás között meg kell élniük. Amikor Ferenc pápa a papi életr?l és az abban el?forduló válságok megel?zésér?l beszélt, négyféle közelséget szeretett hangsúlyozni: Istennel, a püspökkel, a papok között és Isten népével. Ebben az értelemben meg kell tanulni testvérként élnie a papoknak egymás között, mint ahogy a szerzetesi közösségekben, illetve püspökükkel és elöljáróikkal is. Sokat kell önmagunkon dolgozni, hogy legy?zzük az individualizmust és a másik túlszárnyalásának rögeszméjét, ami verseng?vé tesz minket; hogy fokozatosan megtanuljunk jó és testvéri kapcsolatokat építeni emberi és lelki szinten. Elvileg ezzel mindenki egyetért, a valóságban azonban még nagy utat kell megtennünk ¨C f?zte hozzá a pápa.
A papok ne legyenek magányos harcosok
Végül a harmadik megfontolás a küldetésre vonatkozik: a papok osztozzanak a misszióban minden megkeresztelt emberrel. Az egyház els? századaiban természetes volt, hogy minden hív? missziós tanítványnak érezze magát, és ezért ?k maguk is evangelizáltak. A felszentelt pap pedig ezt a küldetést szolgálta, amelyben mindenki osztozott. Ma er?teljesen érezzük, hogy vissza kell térni ehhez a szokáshoz, hogy minden megkeresztelt kivegye a részét a tanúságtételb?l és az evangélium hirdetéséb?l ¨C mutatott rá a pápa. A xaveriánus testvérek a missziós területeken kézzel fogható tapasztalatot szereztek arról, milyen fontos együtt dolgozni az ott él? keresztény közösségek tagjaival. A papképzéssel foglalkozóknak pedig arra kell figyelniük, hogy erre neveljék a papokat, nem pedig arra, hogy magányos harcosnak érezzék magukat, mintha a felszentelt papság magasabb rend?vé tenné ?ket.
Olyan papokra van szükségünk, akik képesek észrevenni és felismerni mindenkiben a keresztség kegyelmét és az abból fakadó karizmákat, akár segítve a személyeknek abban, hogy megnyíljanak ezen ajándékok el?tt, és bátorságot, lelkesedést merítsenek az egyházi életben és a társadalomban való elkötelez?déshez. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a jöv? papságának képzését egyre inkább Isten népe valóságába kell ágyazni, bevonva annak minden tagját: papokat, világiakat és szerzeteseket, férfiakat és n?ket egyaránt.
Leó pápa köszönetet mondott szolgálatukért, a papképzésért, az evangelizáló küldetésért, amelyet olyan területeken végeznek, ahol szükség van az evangélium reménységére. Folytassák szolgálatukat, Sz?z Mária kísérje ?ket és járjon közbe értük ¨C zárta beszédét a Szentatya a Regina Apostolorum Pápai Egyetem 23. papképz? kurzusa, illetve a Xavéri Szent Ferenc Testvérei kongregáció nagykáptalanja tagjainak tartott audiencián.
