XIV. Le¨® p¨¢pa megl¨¢togatott egy id?sotthont: ?A rem¨¦ny jelei vagytok"
Daniele Piccini / Ged? Ágnes - Vatikán
Mintegy húszan lakják a Szent Márta id?sotthont, 80 és 101 év közötti id?s hölgyek, akik boldogan és mosolyogva fogadták vendégüket hétf?n délel?tt fél 11-kor Castel Gandolfóban, ahol nyári pihenését töltötte XIV. Leó pápa. A Szentszék Sajtóközpontjának tájékoztatása szerint a pápát a szerzetesn?k közössége és az elöljáró fogadta. A Szentatya imádkozott a kápolnában, majd egyenként köszöntötte az otthon lakóit, beszélgetett velük és a n?vérekkel.
Az imádság ideje és ereje
Egy fiatal ápolón? köszöntötte a pápát, aki együtt imádkozott és énekelt a közösséggel, majd az énekek szövegér?l és a vasárnapi evangéliumról beszélt nekik, Márta és Mária alakjáról. Arra buzdította az id?seket, hogy életüknek ezt az id?szakát úgy éljék meg, mint Mária, Jézus szavait hallgatva és imádkozva. A pápa megköszönte az imádságot, majd aláhúzta, hogy az ima sokkal fontosabb, mint hinnénk. Az életkor nem számít: Jézus az, aki oda akar jönni hozzánk, vendégünk lesz, és arra hív, hogy tegyünk tanúságot ¨C függetlenül attól, hogy fiatalok vagyunk vagy sem.
A hit tanúi
?Ti a remény tanúi vagytok, nagyon sokat adtatok az életetekben¡± ¨C fordult az id?sekhez a pápa, majd arra buzdította ?ket, hogy továbbra is legyenek az ima és a hit tanúi, olyan család, amelyik fölajánlja az Úrnak, amije van. Miután együtt elimádkozták a Miatyánkot, a pápa még egy kis id?t töltött az otthonban, aztán kevéssel fél 12 el?tt visszatért a Barberini villába.
Az id?sotthont a Szent Márta n?vérek vezetik, akiknek kongregációját 1878. október 15-én alapította Boldog Tommaso Reggio. 1946 óta élnek Castel Gandolfóban, apostolkodásuk célja, hogy id?s hölgyeknek nyújtsanak méltó elhelyezést. Olyan helyet, ahol a lélek megnyugszik, mely a csönd és az imádság helye, a befogadásé és az egyszer?ségé, éppen úgy, mint Betániában.
A Szent Márta n?vérek a pápa látogatásáról
A Szent Márta n?vérek amint július elején megtudták, hogy XIV. Leó pápa nyári rezidenciáján fog id?zni, mely nem messze található az általuk vezetett id?sotthontól, azonnal tollat és papírt ragadtak, hogy meghívják ?t vendégségbe. ?Én magam vittem el a meghívót a Barberini villába¡± ¨C mondta el Eliana Martinelli n?vér, az id?sotthon vezet?je. ?Aztán egy darabig nem kaptunk hírt. Míg végül három nappal ezel?tt fölhívtak minket és bejelentették: a pápa július 21-én 10.25-kor eljön hozzánk¡±. A n?vérek majd kiugrottak a b?rükb?l az izgalomtól, el sem akarták hinni. Azért sem, mert az utolsó pápa, aki a tóparti id?sotthonban járt, VI. Pál volt 1965-ben. A kezdeti sokk után ¨C éppúgy, mint Márta ¨C munkához láttak: ?Elkezdtünk mindent el?készíteni a látogatására. És ma, óram? pontossággal Leó pápa eljött hozzánk. Amint megérkezett a kíséretével, azt mondta: ?Meghívtatok, és tessék, itt vagyok¡±.
Családias találkozó
A pápa emlékeztetett rá, hogy a vasárnapi liturgia Lukács evangéliumából Jézus látogatását beszéli el Mártánál és Máriánál: ?és most itt vagyok a Szent Márta-Betániában¡± ¨C tréfálkozott a Szentatya. ?Az üdvözlések és köszönetnyilvánítás után megkínáltuk a pápát egy kis frissít?vel itt, a teraszon, ? pedig élvezte a tóra néz? panorámánkat¡± ¨C meséli Eliana n?vér. ?Ivott egy kávét és egy üdít?t, aztán elbeszélgetett velünk, csak így, egyszer?en. Olyan volt, mint egy családtag, és ? is otthonosan érezte magát¡±. A találkozó végén, ami majdnem egy órás volt, a Szent Márta n?vérek hat tagja, akik az id?sotthont vezetik egy Szent Családot ábrázoló ikont ajándékoztak a pápának, és egy adománnyal járultak hozzá missziójához. ?Tudjuk, hogy fontos neki a szegények megsegítése¡±. A látogatás végén mindenkinek csillogott a szeme az örömt?l, a pápának és nekünk is, aztán megtapsoltuk és elment, az autóból még integetett¡± ¨C számol be a találkozásról Eliana n?vér. ?Csodálatos, nagyon szép élmény volt. Minden lakót és az egész személyzetet köszöntötte és megáldotta a pápa. A jelenléte mindig üzenetet hordoz, segít, hogy meger?sítse köt?désüket hozzá. A vendégeink sírtak örömükben¡±.
Az otthon lakóinak öröme
Ezt er?sítik meg az otthon lakói is. ?Már tegnap este izgatott lettem, amikor az elöljáró bejelentette, hogy ma délel?tt meglátogat minket a pápa¡± ¨C meséli könnybe lábadt szemmel Giovanna Sugaroni, 86 éves orvietói asszony, aki másfél éve költözött a Castel Gandolfo-i Szent Márta id?sotthonba. ?Ma délel?tt pedig úsztam a boldogságtól, mert XIV. Leó pápa éppen mellém ült le. Köszönetet mondtam neki, ? pedig szívélyesen elbeszélgetett velünk¡±.
Egy ember, aki nem rejti el az érzéseit
?Megfogott a pápa személye. Egyszer?séget és meghatottságot láttam benne. De ? nem szégyellte ezt a meghatottságot. Ez pedig engem hatott meg¡± ¨C mondta el Adriana Ciccone, 85 éves nápolyi hölgy, aki csak három hónapja lakik a Szent Márta otthonban. ?Látszik, hogy olyan ember, aki nem fél kimutatni az érzéseit. Nem beszéltem közvetlenül a pápával, és ?szintén szólva zavarban is lettem volna, mert magával ragadott a nagysága¡±.