杏MAP导航

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

XIV. Leó pápa az olasz nyelv? homíliája el?tt néhány bevezet? gondolatot osztott meg a jelenlev?kkel angol nyelven:

?Néhány angol szóval kezdem, a többi majd olaszul lesz. Szeretném megismételni a válaszos zsoltár szavait: ?Új éneket éneklek az Úrnak, mert csodákat m?velt.” És valóban, nemcsak velem, hanem mindannyiunkkal. Bíboros testvéreim, miközben ma délel?tt ünneplünk, arra kérlek benneteket, hogy ismerjétek fel az Úr által m?velt csodákat, azokat az áldásokat, amelyeket az Úr továbbra is áraszt mindannyiunkra Péter szolgálata által.

Ti hívtatok arra, hogy hordozzam ezt a keresztet, és hogy áldott legyek ezzel a küldetéssel, és tudom, hogy mindannyiótokra számíthatok, hogy velem jártok, miközben Egyházként, Jézus barátainak közösségeként, hív?kként továbbra is hirdetjük az Örömhírt, hirdetjük az Evangéliumot.”

Az Isten Fia megtestesülése megmutatta nekünk a szent emberség modelljét

 ?Te vagy a Krisztus, az él? Isten Fia” (Mt 16,16). Ezekkel a szavakkal Péter, akit a Mester a többi tanítványával együtt a belé vetett hitér?l kérdez, fejezi ki összegz?en azt az örökséget, amelyet az Egyház kétezer éve az apostoli utódlás révén ?riz, elmélyít és továbbad. Jézus a Krisztus, az él? Isten Fia, vagyis az egyetlen Megváltó és az Atya arcának kinyilatkoztatója. ?benne Isten, hogy közelivé és elérhet?vé tegye magát az emberiség számára, egy gyermek bizakodó szemében, egy ifjú eleven elméjében, egy férfi érett vonásaiban nyilatkoztatta ki magát nekünk (GS 22), amíg a feltámadás után dics?séges testével meg nem jelent az övéinek. Így mutatta meg nekünk a szent emberség modelljét, amelyet mindannyian utánozhatunk, egy olyan örökkévaló sors ígéretével együtt, amely meghaladja minden korlátainkat és képességeinket. Péter válaszában mindkett?t megragadja: Isten ajándékát és azt az utat, amelyet követni kell, hogy hagyjuk magunkat általa átalakulni, az üdvösség egymástól elválaszthatatlan dimenzióit, amelyek hirdetése az egyház megbízatása az emberi nem javára. Ránk van bízva, akiket ? választott ki, miel?tt még az anyaméhben megformálódtunk volna (vö. Jer 1,5), akik a keresztség vizében újjászülettünk, és akiket korlátainkon túl és érdemeink nélkül ide vezetett és innen küld, hogy az evangéliumot minden teremtménynek hirdessék (vö. Mk 16,15).

Az Isten rám bízza a kincset, hogy az els? apostol utódja és az egyház h?séges gondnoka legyek

Isten tehát különösen azzal, hogy szavazataitok által meghívott engem az els? apostol utódjának, rám bízza ezt a kincset, hogy az ? segítségével annak h?séges gondnoka legyek (vö. 1 Kor 4,2) az Egyház egész misztikus testének javára; hogy egyre inkább a hegyen épült város legyen (vö. Jel 21,10), az üdvösség bárkája, amely áthajózik a történelem hullámain, világítótorony, amely bevilágítja a világ éjszakáit. És mindezt nem annyira szerkezetének nagyszer?sége vagy épületeinek pompája miatt - mint amilyenek a m?emlékek, amelyekben találjuk magunkat -, hanem tagjainak szentsége révén, annak a ?népnek, amelyet Isten azért szerzett meg, hogy hirdesse annak csodálatra méltó tetteit, aki a sötétségb?l az ? csodálatos világosságára hívott el titeket” (1Pt 2,9).

A beszélgetés el?tt azonban, amelyben Péter hitvallást tesz, egy másik kérdés is elhangzik Jézustól: ?Az emberek kinek tartják az Emberfiát? Ez nem egy banális kérdés, s?t, szolgálatunk egy fontos szempontját érinti: a valóságot, amelyben élünk, annak korlátaival és lehet?ségeivel, kérdéseivel és meggy?z?déseivel együtt. ?Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” (Mt 16,13). Ha végiggondoljuk a jelenetet, amelyre reflektálunk, két lehetséges választ találhatunk erre a kérdésre, amely ugyancsak kétféle magatartást körvonalaz.

A világ válasza: amikor Krisztus igényesen lép fel, nem habozik elutasítani és eltávolítani ?t

El?ször is ott van a világ válasza. Máté hangsúlyozza, hogy a Jézus és az övéi között a személyér?l folytatott beszélgetés a gyönyör? Cézárea Filippi városában zajlik, amely tele van fény?z? palotákkal, varázslatos természeti környezetben, a Hermon lábánál fekszik, de egyben kegyetlen hatalmi köröknek is otthont ad, valamint árulások és h?tlenségek színhelye. Ez a kép egy olyan világról beszél nekünk, amely Jézust teljesen jelentéktelen személynek tartja, legfeljebb különös figurának, aki szokatlan beszéd- és viselkedésmódjával képes csodálkozást kiváltani. Ám amikor jelenléte zavaróvá válik a tisztesség és erkölcsi követelmények terén felmutatott igényével, akkor ez a ?világ” nem habozik elutasítani és eltávolítani ?t.

A köznép a veszély pillanatában, a szenvedés idején elhagyja ?t

Aztán ott van a másik lehetséges válasz Jézus kérdésére: a köznép válasza. Számukra a názáreti nem ?sarlatán”: ? egy igaz ember, akinek van bátorsága, aki jól beszél és igazat mond, mint Izrael történelmének más nagy prófétái. Ezért követik ?t, legalábbis addig, amíg ezt túl nagy kockázat és kellemetlenségek nélkül tehetik. De csak embernek tekintik ?t, és ezért a veszély pillanatában, a szenvedés idején elhagyják ?t, és csalódottan távoznak. Felt?n? e két magatartás aktualitása. Ugyanis olyan gondolatokat testesítenek meg, amelyeket - talán másképpen kifejezve, de lényegét tekintve azonosan - könnyen újra megtalálhatnánk korunk sok emberének ajkán.

Mégis, éppen ezért ezeken a helyeken van sürg?s szükség a misszióra

Még ma is sok olyan környezet van, amelyben a keresztény hitet abszurd dolognak tartják, az gyenge és értelmetlen emberek számára való és ezek olyan kontextusok, amelyekben másféle biztonságot részesítenek el?nyben, mint például a technológia, a pénz, a siker, a hatalom, a gyönyör. Ezek olyan környezetek, ahol nem könny? tanúságot tenni és hirdetni az evangéliumot, és ahol azokat, akik hisznek, kigúnyolják, ellenzik, megvetik, vagy a legjobb esetben elviselik és lesajnálják. És mégis, éppen ezért ezek azok a helyek, ahol sürg?sen szükség van a misszióra, mert a hit hiánya gyakran olyan drámákat hoz magával, mint az élet értelmének elvesztése, az irgalmasság elfelejtése, a személy méltóságának megsértése a legdrámaibb formáiban, a család válsága és megannyi más seb, amelyekt?l társadalmunk nem is kevéssé szenved.

A karizmatikus leader vagy superman szerep csalárdsága

Még ma is vannak olyan helyzetek, amelyekben Jézust, bár emberként értékelik, pusztán egyfajta karizmatikus vezérré vagy szuperemberré fokozzák le, és ez nem csak a nem hív?k, hanem sok megkeresztelt ember körében is el?fordul, akik így ezen a szinten de facto, valóságos ateizmusban élnek. Ez a ránk bízott világ, amelyben, ahogy Ferenc pápa oly sokszor tanította, arra vagyunk hivatottak, hogy tanúságot tegyünk a Jézusba, a Megváltóba vetett örömteli hitr?l. Ezért számunkra is elengedhetetlen, hogy megismételjük: ?Te vagy a Krisztus, az él? Isten Fia” (Mt 16,16). Ezt mindenekel?tt a Vele való személyes kapcsolatunkban, a megtérés mindennapi útjára való elkötelez?désben kell megtennünk. De aztán egyházként is, azáltal, hogy együtt éljük meg az Úrhoz való tartozásunkat, és az ? örömhírét mindenkihez eljuttatjuk (LG 1).

Meg kell sz?nnünk, hogy Krisztus fennmaradhasson

Ezt mindenekel?tt magamért mondom, mint Péter utóda, amint most éppen megkezdem küldetésemet, mint a Rómában lév? Egyház püspöke, aki arra hivatott, hogy szeretetben elnököljön az egyetemes Egyház felett, Antióchiai Szent Ignác híres kifejezése szerint (vö. Levél a rómaiakhoz). ?, akit bilincsbe verve vezettek ebbe a városba, közelg? áldozata helyszínére, ezt írta az ottani keresztényeknek: ?Akkor leszek igazán Jézus Krisztus tanítványa, amikor a világ már nem látja testemet”. Arra utalt, hogy a cirkuszban a vadállatok felfalják - és ez így is történt -, de szavai általánosabb értelemben egy olyan elkötelezettséget idéznek fel, amelyr?l senki sem mondhat le az Egyházban, aki hatáskörének a szolgálatát végzi: meg kell sz?nnünk, hogy Krisztus fennmaradhasson, kicsivé kell lennünk, hogy ?t megismerjék és megdics?ítsék (vö. Jn 3,30), a végs?kig oda kell adni  magunkat, hogy senkinek ne legyen hiánya abban, hogy megismerje és szeresse ?t. Isten adja meg nekem ezt a kegyelmet, ma és mindig, Mária, az Egyház Anyja gyengéd közbenjárásának segítségével – zárta homíliáját Leó pápa a megválasztása utáni els? szentmise homíliájában.