杏MAP导航

P. Vértesaljai László – Vatikán

Számítok azokra, akik hisznek Istenben és szeretik az Egyházat

Bíboros testvérek! Üdvözöllek és köszöntelek mindnyájatokat e találkozóért és a megel?z? napokért, amelyek fájdalmasak Ferenc pápa elvesztése miatt, megterhel?ek a közösen vállalt felel?sség miatt, de ugyanakkor, annak az ígéretnek megfelel?en, amelyet maga Jézus tett nekünk, A Lélekben mégis gazdagok a kegyelem és vigasztalás révén. (vö. Jn 14,25-27).

Kedves bíborosok, ti vagytok a pápa legközelebbi munkatársai, és ez nagy vigaszt jelent számomra, amikor magamra veszek egy olyan igát, amely egyértelm?en messze meghaladja az én er?met, miként bárki másét is. Jelenlétetek arra emlékeztet, hogy az Úr, aki rám bízta ezt a küldetést, nem hagy egyedül a felel?sség viselésében. Mindenekel?tt tudom, hogy mindig számíthatok az ? segítségére, továbbá az ? kegyelme és a Gondviselés révén számítok a ti és oly sok testvér közelségére szerte a világon, akik hisznek Istenben, szeretik az Egyházat, akik imádsággal és jó cselekedetekkel támogatják Krisztus helytartóját.

Köszönet a f?szerepl?knek

Köszönetet mondok a bíborosi kollégium dékánjának, Giovanni Battista Re bíborosnak – aki megérdemel egy tapsot (tapsolnak) – akinek bölcsessége, hosszú életének és az Apostoli Szentszéknél végzett sokéves h?séges szolgálatának gyümölcse nagy segítségünkre volt ebben az id?szakban. Köszönöm a Római Szent Egyház Kevin Joseph Farrell camerlengo-bíborosának – azt hiszem, hogy itt van (tapsolnak) – azt  az értékes és igényes szerepet, amelyet a Sede Vacante és a konklávé összehívásának ideje alatt betöltött. Gondolatban most azokhoz a bíboros testvéreimhez fordulok, akik egészségügyi okokból nem tudtak jelen lenni, és veletek együtt csatlakozom hozzájuk a szeretet és az ima közösségében.

Gy?jtsük össze Ferenc pápa drága örökségét

Ebben az egyszerre szomorú és örömteli pillanatban, melyet Húsvét fénye gondviselésszer?en megvilágít, szeretném, ha együtt úgy tekintenénk a néhai Ferenc pápa eltávozására és a konklávéra, mint húsvéti eseményre, annak a hosszú kivonulásnak egy szakaszára, amelyen keresztül az Úr továbbra is az élet teljessége felé vezet minket; és ebben a távlatban az ?irgalmas Atyára és minden vigasztalás Istenére” (2 Kor 1,3) bízzuk a néhai pápa lelkét és az Egyház jöv?jét.

A pápa, Szent Pétert?l kezdve és velem, az ? méltatlan utódjával befejezve, nem más, mint Isten és testvérei alázatos szolgája. Ezt jól mutatja oly sok el?döm példája, legutóbb maga Ferenc pápa példája a szolgálatban való teljes odaadás és az élet lényegében való józanság stílusával, a küldetés idején Istennek szóló önátadásával és az Atya házába való visszatérés pillanatában a der?s bizalmával. Gy?jtsük össze ezt a drága örökséget, és folytassuk utunkat, ugyanattól a reményt?l vezérelve, amely a hitb?l fakad.

A Feltámadott jelen van köztünk, óvja és vezeti az Egyházat

A Feltámadott az, aki jelen van közöttünk, aki óvja és vezeti az Egyházat, és aki továbbra is reménységben élteti azt a szeretet által, amelyet ?a nekünk adott Szentlélek áraszt a szívünkbe” (Róm 5,5). Rajtunk múlik, hogy engedelmes hallgatóivá váljunk az ? hangjának és h?séges szolgáivá üdvtervének, emlékezve arra, hogy Isten szereti magát közölni, a mennydörgés és földrengés dörgésénél jobban, ?a szelíd szell? suttogásában” (1Kir 19,12) vagy, ahogyan egyesek fordítják, ?a csend finom hangján”. Ez az a fontos találkozás, amelyet nem szabad elhagyni, és amire Isten egész ránk bízott szent népét nevelni és kísérni kell. Az elmúlt napokban láthattuk és érezhettük ennek a hatalmas közösségnek a szépségét és erejét, amely ilyen szeretettel és odaadással fogadta és siratta  Pásztorát, miközben hittel és imával kísérte ?t az Úrral való végleges találkozása pillanatában. Láthattuk, hogy mi az Egyház igazi nagysága, amely tagjainak sokféleségében él, egyesülve az egy F?vel, Krisztussal, ?lelkünk pásztorával és ?rz?jével” (1Pt 2,25). Ez az anyaméh, amelyb?l mi is kikerültünk, és egyúttal a nyáj (vö. Jn 21,15-17), a mez? (vö. Mk 4,1-20), amelyet azért kaptunk, hogy gondozzuk és m?veljük, tápláljuk az üdvösség szentségeivel és megtermékenyítsük az Ige magvaival, hogy szilárd egyetértésben és lelkesült küldetésben járjon, mint az izraeliták a pusztában, a felh? árnyékában és Isten tüzének fényében (vö. 2Móz 13,21).

Ragaszkodás a II. Vatikáni Zsinat tanításához

Ebben a tekintetben szeretném, ha ma együtt megújítanánk, hogy teljes mértékben ragaszkodunk ahhoz az úthoz, amelyet az egyetemes egyház a II. Vatikáni Zsinat nyomán évtizedek óta követ. Ferenc pápa mesterien felidézte és aktualizálta annak tartalmát az Evangelii gaudium apostoli buzdításában, amelyb?l szeretnék kiemelni néhány alapvet? példát: visszatérés Krisztus els?bbségéhez az igehirdetésben (vö. 11. sz.); az egész keresztény közösség missziós megtérése (vö. 9. sz.); növekedés a kollegialitásban és a szinodalitásban (vö. 33); a sensus fidei, a hitérzék iránti figyelem (vö. 119-120. sz.), különösen annak legmegfelel?bb és legbefogadóbb formáiban, mint például a népi jámborság (vö. 123. sz.); a legkisebbek és az elvetettek iránti szeretetteljes gondoskodás (vö. 53. sz.); bátor és bizalommal teli párbeszéd a mai világgal annak különböz? összetev?iben és valóságaiban (GS 1-2). Ezek az evangélium alapelvei, amelyek mindig is éltették és inspirálták Isten családjának életét és munkáját, értékek, amelyeken keresztül az Atya irgalmas arca megmutatkozott és megmutatkozik az emberré lett Fiúban, mindazok végs? reménységében, akik ?szintén keresik az igazságot, az igazságosságot, a békét és a testvériséget (vö. XVI. Benedek, Spe salvi enciklika, 2; Ferenc, Spes non confundit bulla, 3).

Az egyház ma is mindenkinek felajánlja a szociális tanítást

Éppen azért, mert elhivatottságot éreztem arra, hogy folytassam ezt az utat, arra gondoltam, hogy felvegyem XIV. Leó nevet. Ennek több oka is van, de a legf?bb, hogy XIII. Leó pápa a Rerum novarum kezdet? történelmi enciklikájával az els? nagy ipari forradalom összefüggésében foglalkozott a szociális kérdéssel, ma pedig az egyház mindenkinek felajánlja a szociális tanítás örökségét, hogy válaszoljon egy újabb ipari forradalomra és a mesterséges intelligencia fejl?désére, amely új kihívások elé állítja az emberi méltóság, az igazságosság és a munka védelmét.

Kedves Testvérek, találkozónkat azzal a kívánsággal szeretném zárni, amelyet Szent VI. Pál 1963-ban, péteri szolgálata kezdetén fogalmazott meg: ?Járja át az egész világot a hit és a szeretet nagy lángja, amely meggyújt minden jóakaratú embert, megvilágítja a kölcsönös együttm?ködés útjait, és vonzza az emberiségre még mindig az isteni tetszés b?ségét, magát Isten erejét, akinek segítsége nélkül semmi sem érvényes, semmi sem szent” (Üzenet az egész emberi családhoz, 1963. június 22.). Legyenek ezek a mi érzéseink is, hogy az Úr segítségével imává és elkötelezettséggé váljanak! – zárta Leó pápa a bíborosokhoz intézett beszédét.