杏MAP导航

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán 

A Szent Kapun áthaladva belépünk Jézus életébe   

A Szent Kapun áthaladásnak a jubileumi gesztusa olyan szimbolikus mozzanat, amellyel kifejezzük vágyunkat, hogy magunk mögött hagyjuk a b?nt, hogy ezáltal beléphessünk Krisztus életébe, ami reményre nyitott ajtó és üdvösségre vezet? út. A kapucinus szónok megel?z? elmélkedései arra emlékeztettek bennünket, hogy a Jézussal való szilárd egyesüléshez meg kell tanulnunk úszni a keresztség vizében. Ha engedelmesek maradunk a Lélek bels? sugallataira, felfedezzük, hogy képesek vagyunk olyan utat követni, amely a másik embert helyezi a középpontba, mégpedig szabadon és Isten szeretetével egybehangzóan. Krisztus életének legdönt?bb mozzanata a tanítványi utunk számára kétségtelenül a feltámadása. Ennek helyes szemlélése segít abban, hogy lépteinket jó irányba tereljük, anélkül, hogy hamis vagy túlságosan idealizált elvárásokat táplálnánk Isten akaratának megtapasztalásával kapcsolatban. A feltámadás helyes szemlélése megóv attól, hogy a szenvedést?l és a haláltól való félelem eluralkodjon rajtunk, mert tekintetünket arra a célra szegezzük, amely felé Krisztus szeretete vezet bennünket. A Krisztuson, az élet teljességéhez vezet? kapun áthaladás magasrend? lemondást igényel. Mert le kell mondani arról a szemléletr?l, miszerint lehetetlen felkelni a kudarcokból és vereségekb?l  bizakodó szívvel, készen arra, hogy újrakezdjük életünket és újra megnyíljunk mások el?tt, f?ként azok felé, akik megbántottak minket, de nem tudták összetörni a köztük fennálló köteléket – hangsúlyozta a kapucinus szónok.  

Az evangéliumok legnagyobb meglepetése az a mód, ahogy Jézus feltámadt a halálból

Az evangéliumok legnagyobb meglepetése nem annyira az a tény, hogy egy ember - Isten Fia - feltámadt a halálból, hanem az a mód, ahogyan ezt megtette, hiszen a feltámadása arról tanúskodik, hogy a szeretet képes még egy nagy vereség után is felállni, hogy továbbhaladjon. A közös tapasztalatból kell kiindulnunk - szögezte le a szónok. Amikor ugyanis egy nagy trauma elszenvedése után sikerül felkelnünk, sokszor az els? gondolatunk az, hogy miként tudnánk elégtételt venni azokon, akik felel?sek a szenvedésünkért. A föltámadt Jézus azonban nem érzi szükségét annak, hogy bármit vagy bárkit hibáztasson a történtekért, sem annak, hogy fels?bbrend?ségét bizonygassa azokkal szemben, akik szerepet játszottak vagy b?nrészesek voltak a halálában. Ellenben Jézus - immár élet és halál uraként - úgy dönt, hogy halála után nagy mértéktelességgel és örömteli szerénységgel mutatkozik meg övéi el?tt.

Jézus feltámadásának a módja mentes az elégtétel vagy bosszú bármilyen formájától

Az evangéliumok egybehangzóan tanúsítják, hogy Jézus feltámadásának a módja mentes az elégtétel vagy bosszú bármiféle formájától. A leger?sebb bizonyítékot Márk szövegében találjuk, f?ként ha megállunk az eredeti befejezésnél, amikor az asszonyok félelemmel eltelve kijönnek a sírból, és senkinek sem mondják el a feltámadásról szóló hírt, amit az ifjú hírnökt?l kaptak (vö. Mk 16,8). Tehát a legkorábbi evangélium így zárult, a Feltámadott megjelenésér?l szóló beszámoló nélkül. Az els? keresztény nemzedékek számára ugyanis az üres sír jele elegend? volt a feltámadásban való hithez, és hogy ezt másoknak is meghirdessék, vagyis a Krisztusban való új élet örömét. A feltámadt Jézus megjelenéseir?l és mennybemenetelér?l szóló részt (Mk 16,9-20) csak kés?bb kapcsolták Márk szövegéhez, mert az olyan információkat tartalmaz, amit kezdetben feleslegesnek tartottak a feltámadás misztériumában való hithez.

Márk és Máté értelmezései

Máté evangéliuma ezzel szemben más módon hangsúlyozza a húsvéti esemény nagyszer?ségét (Mt 28,11-19). Amikor az asszonyok elindulnak az üres sírtól, Jézus megjelenik nekik, hogy meger?sítse az angyaltól kapott feltámadás bejelentését. Közvetlenül ezután azonban az evangélista arra törekszik, hogy megmagyarázza, miért volt Krisztus feltámadása olyan történelmi esemény, amellyel kapcsolatban kezdett?l fogva hatalmas kétségek merültek fel. Ezt szolgálja az ?rök megvesztegetésér?l szóló híradás, hozzátéve:  ?Ez a szóbeszéd mind a mai napig elterjedt a zsidók közt” (Mt 28,11-19).  

Miért nem támadt er?vel meggy?z? módon?

A feltámadás e gyenge módjának láttán, önkéntelenül is felvet?dik a kérdés: miért nem mutatta meg a feltámadt Úr Jézus a halál felett aratott gy?zelmét nagyobb és meggy?z? er?vel? – kérdezte a kapucinus szónok. Megkérdezhetjük, az Úr miért választott ilyen visszafogott megnyilvánulást, amely nemcsak félreértéseket, hanem kételkedést is kiválthat egy olyan esemény iránt, amely annyira meghaladja felfogóképességünket, és ugyanakkor annyira szükséges a világ üdvösségéhez? Nem lett volna jobb, ha elégtételt vesz, és megmutatja Isten igazságát és hatalmát, hogy a feltámadás eseménye meggy?z?bb legyen?

Jézus nem érzi szükségét annak, hogy ránk er?ltesse magát

Pasolini atya szerint ezekre a kérdésekre csak úgy tudunk válaszolni, ha a feltámadást a szeretet tapasztalataként, és nem Isten hatalmi aktusaként értelmezzük. A szeretet logikájában megérthetjük, hogy Jézus miért nem érzi szükségét annak, hogy ránk er?ltesse magát, hanem csak nagy vágyat érez arra, hogy továbbra is felajánlja magát nekünk. Ahogy Szent Pál apostol írja a Feltámadottal való találkozása után, a ?szeretet nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság gy?zelmében leli. Mindent elt?r, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel” (1Kor 13,5-7). A szeretetnek ez a mindent hátrahagyni képes ereje nem azt jelenti, hogy Isten érzéketlen a szenvedéssel szemben. Akik igazán szeretnek, nem érzik szükségét annak, hogy számon tartsák az elszenvedett sérelmeket, mert a megtapasztalások öröme legy?z minden neheztelést, még akkor is, ha a dolgok nem úgy alakultak, ahogyan azt elképzelték.

Az evangélium módján talán nekünk is fel kellene emelkednünk azokból a kikerülhetetlen traumáinkból, hogy megvizsgáljuk, mennyi szabadság van azokban a szavakban és gesztusokban, amelyeket másoknak ajánlunk. Ha gyakran csalódottak vagyunk, talán fel kellene tennünk magunknak a kérdést, hogy mennyire szabadon éljük meg a kapcsolatainkat. Ellenkez? esetben azt kockáztatjuk, hogy azzal töltjük az id?nket, hogy panaszkodunk, mutogatunk és kárpótlást keresünk az elszenvedett csalódásokért, és ezzel teherré válunk önmagunk és mások számára. Ilyenkor azonban elfelejtjük, hogy az igazi boldogság, ami igazán szerethet?vé tesz bennünket, nem a körülményekt?l vagy másoktól függ, hanem attól a békét?l, amellyel befogadjuk azt, amit az élet kínál nekünk. Végül is, ha valaki nem boldog mindazzal, amit az élet lehet?vé tesz számára, mi haszna lesz abból, hogy halála után visszatér az életbe? – zárta Roberto Pasolini kapucinus atya, a Pápai Ház szónoka harmadik nagyböjti beszédének els? felét.