A p¨¢pa els? hom¨ªli¨¢ja beiktat¨¢sakor Szent J¨®zsef ¨¹nnep¨¦n: Legyetek ?rz?i Isten aj¨¢nd¨¦kainak!
P. Vértesaljai László SJ ¨C Vatikán
Szent József örömteli elkötelezettséggel szentelte magát Jézus Krisztus nevelésére
Hálát adok az Úrnak, hogy péteri szolgálatom kezdetének a szentmiséjét Szent József, Sz?z Mária jegyesének és az egyetemes Egyház véd?szentjének ünnepén mutathatom be. Az evangéliumban hallottuk, hogy ?József úgy cselekedett, ahogy az Úr angyala parancsolta neki, és magához vette feleségét¡± (Mt 1,24). Ezekben a szavakban már benne van az a küldetés, amelyet Isten Józsefre bíz, hogy custos, ?rz? és gyám legyen. De kinek a gyámja? ¨C kérdezte a pápa. Máriának és Jézusnak; ám ez a gyámság aztán kiterjed az Egyházra is, ahogyan II. János Pál hangsúlyozta: ?Szent József, miként szeretettel gondozta Máriát és örömteli elkötelezettséggel szentelte magát Jézus Krisztus nevelésére, úgy ?rzi és védelmezi misztikus testét, az Egyházat, amelynek a Boldogságos Sz?z az alakja és példaképe¡± (Redemptoris Custos apostoli buzdítás, 1).
Tapintattal, alázattal, csendben, de állandó jelenléttel és teljes h?séggel gyámkodik
Hogyan gyakorolja József ezt a gyámkodást? Tapintattal, alázattal, csendben, de állandó jelenléttel és teljes h?séggel, még akkor is, ha nem érti azt. A Máriával kötött házasságától kezdve a tizenkét éves Jézusnak a jeruzsálemi templomban történt epizódjáig minden pillanatot gondosan és teljes szeretettel kísér. Jegyese, Mária mellett van az élet der?s és nehéz pillanataiban, a betlehemi népszámláláshoz vezet? úton és a szülés aggódó, örömteli óráiban; az egyiptomi menekülés drámai pillanatában és a Templomban fia kétségbeesett keresésekor, majd a názáreti ház mindennapjaiban, a m?helyben, ahol Jézust tanította az ácsmesterségre.
Gondozzuk Krisztust az életünkben, hogy gondozzunk másokat és a teremtést is!
Hogyan éli meg József hivatását Mária, Jézus és az Egyház gyámjaként? Istenre való állandó figyelemmel, az ? jeleire nyitottan, az ? tervének rendelkezésére állva. Ezt kéri Isten Dávidtól, ahogyan az els? olvasmányban hallottuk: Isten nem ember által épített házat akar, hanem az ? szava, terve iránti h?séget, mert maga Isten az, aki házat épít, mégpedig az ? Lelke által megjelölt él? kövekb?l. József pedig ??rz?¡±, mert tudja, hogyan kell Istenre hallgatni, hagyja magát vezetni az ? akaratától, és éppen ezért még érzékenyebb a rábízott emberek iránt, tudja reálisan olvasni az eseményeket, odafigyel a környezetére, és tudja, hogyan kell a legbölcsebb döntéseket meghozni. Benne meglátjuk, hogyan válaszol az ember Isten hivatására: készséggel, felkészültséggel. Ám azt is látjuk, ki a keresztény hivatás központja: Krisztus! Gondozzuk Krisztust az életünkben, hogy gondozzunk másokat és a teremtést!
Legyetek ?rz?i Isten ajándékainak!
Az ?rzés hivatása azonban nem csak minket, keresztényeket érint, hanem van egy olyan dimenziója, amely megel?zi azt és mert egyszer?en emberi, ezért mindenkit érint. Ez pedig az egész teremtés, a teremtés szépségének ?rzése, ahogyan a Teremtés könyvében olvashatjuk, és ahogyan Assisi Szent Ferenc megmutatta nekünk: ez az Isten minden teremtménye és a környezetünk iránti tisztelet. Gondoskodás ez az emberekr?l, tör?dés mindenkivel, minden emberrel, szeretettel, különösen a gyermekekkel, az id?sekkel, azokkal, akik a leggyengébbek, és akik gyakran a szívünk perifériáján vannak. És ez a családban az egymásról való gondoskodás: ahogy a házastársak gondoskodnak egymásról, majd szül?ként gondoskodnak gyermekeikr?l, és id?vel a gyermekek is a szül?k gondozóivá válnak. Ez a barátságok ?szinte megélése, amely kölcsönös ?rizés a bizalomban, tiszteletben és jóságban. Végül is minden az ember gondjaira van bízva, és ez a felel?sség mindnyájunkat érint. Legyetek ?rz?i Isten ajándékainak! ¨C hangsúlyozta Ferenc pápa els? homíliája. Amikor pedig az ember elmulasztja az ?rzésnek ezt a felel?sséget, amikor nem vigyázunk a teremtésre és a testvéreinkre, akkor utat tör a pusztulás és a szív elsorvad. A történelem minden korszakában sajnos vannak ?Heródesek¡±, akik halálos terveket sz?nek, pusztítanak és elcsúfítják az ember arcát.
A péteri hivatal hatalma valójában szolgálat: Legeltesd¡!
Ma, Szent József napján ünnepeljük Róma új püspöke, Péter utóda hivatalának kezdetét, amely egyben hatalommal is jár. Természetesen Jézus Krisztus adott hatalmat, de milyen hatalmat? Jézus háromszor kérdezi Pétert a szeretetér?l, amit a háromszoros meghívás követ: Legeltesd bárányaimat, legeltesd juhaimat! Soha ne felejtsük el, hogy az igazi hatalom szolgálat, és hogy még a pápának is, ahhoz hogy a hatalmát gyakorolja, egyre inkább bele kell helyezkednie abba a szolgálatba, amelynek fényl? csúcsa a Keresztben van; Szent József alázatos, konkrét, hitben gazdag szolgálatára kell tekintenie, és hozzá hasonlóan ki kell tárnia karját, hogy ?rizze Isten egész népét, és szeretettel, gyengédséggel fogadhassa az egész emberiséget, különösen a legszegényebbeket, a leggyengébbeket, a legkisebbeket.
Az új pápa kéri, hogy a Szentlélek kísérje szolgálatát
?rizni Jézust Máriával, ?rizni az egész teremtést, ?rizni minden egyes embert, különösen a legszegényebbeket, ?rizni önmagunkat: ez az a szolgálat, amelyre Róma püspöke hivatott, de amelyre mindannyian hivatottak vagyunk, hogy felragyogtassuk a remény csillagát: ?rizzük szeretettel azt, amit Isten adott nekünk! Kérem Sz?z Mária, Szent József, Szent Péter és Pál apostolok valamint Szent Ferenc közbenjárását, hogy a Szentlélek kísérje szolgálatomat, és ezt mindnyájatoktól kérem: imádkozzatok értem! Ámen! ¨C zárul Ferenc pápa els? homíliája 2013. március 19-én, Szent József ünnepén, péteri szolgálata kezdetén bemutatott szentmisén.