Ferenc p¨¢pa j¨®l aludt a k¨®rh¨¢zban, este hang¨¹zenetet k¨¹ld?tt a h¨ªveknek
Ged? Ágnes - Vatikán
Ferenc pápa nyugodtan aludt éjszaka, pénteken reggel 8 óra után kevéssel ébredt föl ¨C áll a sajtóközleményben, amit március 7-én tettek közzé a három hete kórházban lév? Szentatyával kapcsolatban.
Délel?tt folytatta az el?írt kezelést, mozgásszervi gyógytornát végzett. Folytatódik a váltott kezelés: éjszaka maszkos gépi lélegeztetés, nappal pedig orron át történ? magas áramlású oxigénterápia. Egészségi állapota az összetett kórkép ellenére stabil. Pénteken este kilenc órakor Lazzaro Heung-sik You bíboros, a Papi Dikasztérium prefektusa vezeti a rózsafüzér imádságot a Szent Péter-téren.
Kinevezések
Pénteken délel?tt Ferenc pápa kinevezte az új korhogói (Elefántcsontpart) metropolita érseket, a belémi (Brazília) koadjutor érseket. Létrehozta Tanzániában a bagamoyói egyházmegyét, és kinevezte annak els? püspökét. Újabb rendes tagokat nevezett ki a Pápai Tudományos Akadémiára, valamint elfogadta az olaszországi görögkatolikus ukrán hívek apostoli exarchájának lemondását, és számukra apostoli adminisztrátort nevezett ki.
Csütörtöki orvosi jelentés
A csütörtök esti orvosi jelentésb?l kiderül, hogy az el?z? napokhoz képest a pápa klinikai állapota stabil. Nem lépett föl újabb légzési elégtelenség, sem láz. Ferenc pápa folytatta a légz?szervi és mozgásszervi gyógytornát. A hemodinamikai paraméterek és a vérvizsgálatok eredményei is stabilak. Az orvosok továbbra sem adnak biztos prognózist. A klinikai kórkép stabilitását tekintve a következ? orvosi jelentést szombaton teszik közzé. Csütörtökön a Szentatya a délel?tt és a délután folyamán dolgozott, illetve pihent és imádkozott. Ebéd el?tt magához vette az oltáriszentséget.
Nagy meghatottságot váltott ki a Szent Péter-téren, ahol a rózsafüzér elimádkozása el?tt lejátszották a Gemelli-kórházban felvett hangüzenetet, melyben a pápa köszönetet mond az imáért és a hívek közelségéért.
(Frissítve: 15.50)