杏MAP导航

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Lelki el?készület a karácsonyi éjféli misén megnyitandó Szent Kapu elé

?A remény kapui. A szentév megnyitása felé a karácsonyi jövendöléseken keresztül” címet viseli Pasolini atya Advent három péntekén tartó sorozata, mely mintegy lelki el?készületként is szolgál a karácsonyi éjféli misén megnyitandó vatikáni Szent Kapu nyitánya felé. Els? beszédének három témája: A próféták szava; a más vélemény bátorsága és végül a beleegyezés bátorsága. Mai adásunkban el?ször a szónoknak a prófétai szó m?ködésér?l és hatásáról szóló gondolatait ismertetjük.   

A próféta Isten tervét jelzi gyenge emberi szóval   

Advent id?szakában a liturgia számos prófétai szöveg meghallgatására indít bennünket azzal a céllal, hogy újra rácsodálkozzunk a megtestesülés misztériumára, az Úr Jézus eljövetelére és majdani visszatérésére a világban. Ezekben a varázsos és bátor reménnyel teli olvasmányokban a próféták, Istennek választott emberei hangot adnak az ? szavának és megpróbálják felrázni az embereket. De kik is ezek a próféták? – tette fel a kérdést a szónok. Az Isten meghívta próféták és egyedül a próféták tudják megadni annak az értelmezését, hogy milyen irányba halad az üdvösség történetében Isten terve és akarata. A próféták eszköze, mellyel szolgálatukat végzik, az emberi szó, mely egyfel?l er?s, hiszen Isten tekintetére és a valóság feletti ítéletére figyel. Másrészt az ? szavuk rendkívül gyenge eszköz, amely nem kényszerítheti, hanem csak ajánlja Isten gondolatát.

Semmi sem gyengébb ugyanis a szónál, mégpedig három szempontból. El?ször is olyan, mint vibráló szél, a távolság és a nyelv képességei is korlátozza, tartami azonnaliságát pedig számtalan tényez? zavarja. A szó er?tlen továbbá, mert maga a beszél? ember gyenge, hacsak nem áll mögötte gazdagság, hadsereg és bíróság, és gyenge ezért is, mert nagyon is különféle emberi szívekre irányul. Végül gyenge a szó, mert akinek azt ki kell mondani, az máris menekülhet Jónásként, vagy hallgathat Jeremiásként.

A prófétai szó er?teljes felhívás személyes állásfoglalásra  

A próféták üzeneteit komolyan kell venni, azokat nem hallgathatjuk felületesen vagy figyelmetlenül. Erejük abban áll, hogy kizárják a közömbösség minden lehet?ségét, akik hallják, válaszút elé kerülnek: megnyílnak vagy elzárkóznak. Így volt ez egykor Izraellel és az Egyházzal is. Ez azért történik így, mert minden prófétai jövendölés arra irányul, hogy két szabadság közti találkozást és párbeszédet bátorítson, Istenét, aki mindig h?séges a szövetségéhez és az emberét, aki gyakorta bizonytalan és tétova a hívás el?tt.

A prófétai szó kett?s hatása

Hogy mi is történik a prófétai szót meghalló emberrel, azt jól példázza a 62. zsoltár verse: ?Egyet szólt az Isten, két dolgot értettem bel?le” (Zsolt 62,12), mert ebb?l kit?nik, hogy a próféták hangja miként érinti az érzékenységünket. Amikor a próféta szól, mintha két hangot észlelnénk egyszerre, az egyik vigasztal és felemel, a másik nyugtalanít és megfedd. Pontosan ezt a kett?sséget tapasztalja meg Jeremiás is, aki a prófétai meghívásakor érzett kezdeti ellenállását kés?bb le tudta gy?zni, ahogy leírja nekünk: ?Akkor az Úr kinyújtotta kezét, megérintette ajkamat és így szólt hozzám: ?Nézd, ajkadra adom szavaimat, ma nemzetek és országok fölé állítalak, hogy gyomlálj és rombolj, pusztíts és szétszórj, építs és ültess.” (Jer 1,9-10).

Jeremiást félelem fogja el a feladat láttán, hogy az emberekhez szóljon, tudva, hogy szavainak hatása kett?s lesz, mert azok rombolnak, hogy aztán építhessenek. Éppen ebben áll minden prófétai hang ellentmondása, a Szentírás összes prófétája esetében. Amikor a próféta Isten nevében beszél, szavai egyrészt mindig vádat is tartalmaznak, mely határozott felel?sségre és igazságosságra szólítanak fel. Mindazonáltal ez a figyelmeztetés és fenyegetés gyakorta és váratlanul megváltozik és megnyílik a reménység el?tt. Isten meger?síti szeretetének h?ségét és új lehet?séget kínál az embereknek, hogy a szövetség ajándékához járuljanak.

A prófétai szó meghallgatásának a nehézsége

A prófétai szó meghallgatásának a nehézsége annak tömörségéb?l fakad, melynek célja az Istenhez térésünket mozgósítja. Valójában szívünk ijedelemre és bezárkózásra hajlik, ha túl intenzív nógatással találkozik. Naiv dolog azt gondolni, hogy ez a bezárkózás csak a próféta szigorú hangjától függne, ugyanis süketnek és érzéketlennek találjuk magunkat, amikor Isten szava megpróbál újra megnyitni minket a reménység felé. A jó hír befogadása korántsem azonnal történik, f?ként régóta fennálló szenvedés, csalódás és bizonytalanság esetén. A kísértés, hogy semmi új dolog nem történhet, gyakran belopja magát a szívünkbe és árnyalt cinizmusra is indít.

A Prédikátor könyve csupa hiábavalóságról beszél, ám a próféták szava éppen ott talál el bennünket, ahol kísértésbe esünk és elhisszük, hogy a valóság már nem tud új fénysugarakat kínálni, hogy a remélt ígéretek soha sem fognak beteljesedni. Ekkor szólal meg Izajás próféta: ?Most már ne arra gondoljatok, ami régen történt, és ne a múlt dolgokra figyeljetek. Nézzétek: én valami újat viszek végbe, már éppen készül?ben van; nem látjátok? Valóban, utat csinálok a pusztában, és ösvényt a járatlan földön.” (Iz 43,18-19).

Jézus, a Próféta fellépése

Ezzel a kihívással kell szembenézünk az adventi id?szakban: felismerni Isten jelenlétét és cselekvését a történelemben és felszítani magunkban a rácsodálkozást az iránt, amit Isten meg tud, és meg is akar valósítani életünkben és a világtörténelemben. A Názáretben eltöltött ?rejtett” életének több mint harminc esztendeje alatt Jézus olyan mélyen magába olvasztotta ezt a reményt, hogy amikor el?ször hirdette meg a világnak az evangéliumot, azt ezekkel a szavakkal kezdte: ?Beteljesedett az id?, és már közel van az Isten országa. Tartsatok b?nbánatot, és higgyetek az evangéliumban”  (Mk 1,15) – zárta a Pápai Ház szónoka els? adventi beszédének els? nagy témáját.