A fiatalok ragyogjanak Isten, a szeretet ¨¦gboltj¨¢n ¨C Ferenc p¨¢pa hom¨ªli¨¢ja
Vertse Márta ¨C Vatikán
A Szent Péter bazilikában vasárnap délel?tt, Krisztus Király ünnepén bemutatott pápai szentmise végén a portugál fiatalok átadták koreai társaiknak a 2027-ben Szöulban megrendezésre kerül? Ifjúsági Világnapok jelképeit, a Keresztet és a Salus Populi Romani Mária ikon képmását.
Krisztus Keresztje és Édesanyánk, Mária kísérnek bennünket életünkben
Szegezzük tekintetünket Jézusra, Keresztjére és Máriára, Édesanyánkra, így a nehézségek között is találunk majd er?t, hogy a vádaktól való félelem nélkül, konszenzus nélkül, saját méltóságunkkal, az üdvösség és édesanyánk, Mária kíséretének bizonyosságával, kompromisszumok nélkül, lelki smink nélkül menjünk tovább, üdvösségünk bizonyosságával, tudva, hogy Mária édesanyánk kísér bennünket ¨C fejtette ki szentbeszédében Ferenc pápa. ?A méltóságotoknak nincs szüksége sminkelésre. Haladjunk el?re, megelégedve azzal, hogy mindenkiért, szeretetben és az igazság tanúi legyetek¡± ¨C buzdította a Szentatya a fiatalokat, arra kérve ?ket, hogy ne veszítsék el örömüket.
A nehéz kérdések
A pápa homíliájában olyan kérdéseket is érintett, amelyekre látszólag lehetetlen válaszolni. Beszélt a háborúkról, er?szakról, ökológiai katasztrófákról, a bizonytalan jöv? bizonytalan munkahelyeir?l, a társadalom megosztottságáról és az egyenl?tlenségekr?l.
Ne féljenek a vádaktól
Szentbeszédében a következ? három szóhoz f?zte gondolatait: vádak, konszenzusok és igazság. Ezek segíthetnek nekünk, hogy bátran haladjunk el?re az utunkon, a kihívásokon keresztül, amelyekkel találkozunk. A vasárnapi evangéliumi szakaszra utalva, a Jézus ellen felhozott vádakból kiindulva Ferenc pápa felidézte, hogy Pilátus nem akarta, hogy z?rzavar keletkezzen térsége ?militarizált békéjében¡±, ezért járt a Messiás vádlóinak a kedvébe. A pápa ezen az epizódon keresztül arra szólította fel a fiatalokat, hogy ne féljenek, ha ?vádolják ?ket¡±, mert Jézust követik, ne érezzék, hogy tévedtek, mert el?bb-utóbb a vádakról kiderül, hogy csak illúziók voltak.
Krisztus tanítása szerint csak a szeretet cselekedetei maradnak meg - mutatott rá a pápa. Ez az, ami az életet széppé teszi! A szeretet pedig a cselekedetekben valósul meg. Ezért a Szentatya ismételten hangsúlyozta: ne féljetek a világ ?ítéleteit?l¡±. ?Folytassátok a szeretetet az Úr fényében, ami azt jelenti, hogy életeteket odaadjátok, hogy másokon segítsetek¡± ¨C hangzott a pápa buzdítása.
A szeretet ingyenessége, amely üdvözít
A pápa ezután a ?beleegyezés¡±, konszenzus szóról elmélkedett. Jézus azt mondja, hogy országa nem e világból való, tehát elutasít minden hatalmi logikát. Ezt tegyék a mai fiatalok is, ne hagyják, hogy megfert?zze ?ket a többiek dicséretének minden áron való keresése, amely versengéshez, színleléshez, megalkuváshoz, a saját eszmények leértékeléséhez, a méltóság eltékozlásához vezet. ?Isten úgy szeret téged, amilyen vagy, nem úgy, amilyennek látszol¡± ¨C fejtette ki Ferenc pápa. Valójában a szeretet ingyenessége az, ami boldoggá tesz és üdvözít, a szeretet, ami szabadság, összhangban az emberi méltósággal.
?Ne sminkeljétek lelketeket, ne sminkeljétek a szíveteket; legyetek olyanok, amilyenek vagytok: ?szinték, átlátszóak. Ne legyetek ?sztárok egy napra¡± a közösségi médiában vagy bármilyen más kontextusban. Arra kaptatok hivatást, hogy a szeretet égboltján, Isten égboltján ragyogjatok.
A kis fények égboltja
Ferenc pápa emlékeztetett arra, hogy Isten ég boltja ?kis fényekb?l¡± áll, amelyek er?ssé tesznek, ez ?egy igazi égboltozat, amelyben úgy ragyoghatunk, mint a csillagok a világban¡±, egy olyan szeretet tükörképe, amely nem megvásárolható, ingyenes, önfeláldozó. A pápa felsorolta ezeket a kis fényeket, amelyek közé tartozik a házastársak h?séges szeretete, a gyermekek ártatlan öröme, a fiatalok lelkesedése, az id?sekr?l való gondoskodás. A Szentatya feltette a kérdést a fiataloknak: gondoskodtok-e az id?sekr?l? Meglátogatjátok-e a nagyszüleiteket? Nagylelk?ek vagytok-e a szegényekkel becsületes munkátok során?
Az ?ego¡± nagy hazugsága
Ezután a pápa az igazság fogalmáról szólt, amely az Isten és testvérek iránti szeretetb?l fakad. Ez szabadít ki bennünket az önzés, az ?ego¡± fogságából, minden igazságtalanság és boldogtalanság gyökeréb?l, és teljes méltóságunkban virágoztat ki bennünket. A jöv? évben a szentek sorába kerül? Boldog Pier Giorgio Frassatira emlékeztetve Ferenc pápa arra buzdított, hogy tegyünk tanúságot az igazságról a jótékony szeretetben, szeretve egymást, ahogyan Jézus szeretett bennünket. Nem igaz, ahogy egyesek gondolják, hogy a világ eseményei ?kicsúsztak¡± Isten kezéb?l. Nem igaz, hogy a történelmet az er?szakosok, a g?gösök, a büszkék csinálják. A bennünket sújtó sok gonoszság a Gonosz által félrevezetett ember m?ve, de végül minden fölött Isten ítélkezik.
Isten jelenlétében
Ferenc pápa homíliájában érintette a mai konfliktusokkal és er?szakkal kapcsolatos id?szer? eseményeket is. Emlékeztett rá, hogy Isten meghagyja nekünk a szabad választást, hogy nem hagy minket magunkra, és soha nem sz?nik meg szeretni és felemelni bennünket.
Azok, akik elpusztítják az embereket, akik háborúkat szítanak, hogyan fognak majd az Úr elé állni? ?Miért csináltad azt a háborút? Miért öltél?¡± És ?k, mit fognak válaszolni? Gondoljuk végig ezt ¨C kérte a pápa, majd tovább folytatta gondolatmenetét: ?Mi is, akik nem háborúzunk, nem ölünk, de ezt és ezt tesszük¡ Amikor az Úr azt mondja majd nekünk: ?De miért tetted ezt? Miért voltál igazságtalan ebben? Miért költötted el ezt a pénzt a hiúságodra?¡± Az Úr t?lünk is meg fogja kérdezni ezeket.
Mária a Kereszt mellett
Végül a pápa arra buzdított, hogy tekintsünk Jézusra és Máriára, az Édesanyára. ?Ti, koreai fiatalok, megkapjátok a Keresztet, az Urat, az élet Keresztjét, a gy?zelem jelét, de nem egyedül. Édesanyátokkal együtt fogjátok megkapni. Mária az, aki mindig elkísér minket Jézus felé; Mária az, aki a nehéz pillanatokban a Keresztünk mellett van, hogy segítsen nekünk, mert ? az Anya, ? az anyuka. ? a mi édesanyánk. Gondoljatok Máriára¡±.
Isten legy?zhetetlen szeretetének bizonyossága
Közvetlenül a Kereszt és a Mária-ikon, azon jelképek átadása el?tt, amelyeket Szent II. János Pál pápa bízott a fiatalokra, hogy ?k vigyék el ezeket az egész világra, Ferenc pápa a háborúk áldozataira is gondolt:
?És ti, kedves koreai fiatalok, most rajtatok a sor! Azzal, hogy Ázsiában hordozzátok a Keresztet, Krisztus szeretetét fogjátok hirdetni mindenkinek¡± ¨C mondta Ferenc pápa. Legyenek bátrak tanúságot tenni a reményr?l, amelyre ma nagyobb szükségünk van, mint valaha. Ott, ahol ezek a jelképek elhaladnak, növekedjék a bizonyosság Isten legy?zhetetlen szeretetér?l és a népek közötti testvériségr?l. És a konfliktusok és háborúk minden fiatal áldozata számára az Úr Keresztje és Sz?z Mária ikonja legyen támasz és vigasz.