Ferenc p¨¢pa fogadta az Egyetemes B¨¦ketan¨¢cs deleg¨¢ci¨®j¨¢t
Joseph Tulloch / Somogyi Viktória ¨C Vatikán
Ferenc pápa hétf?n délel?tt találkozott az Egyetemes Béketanács ifjúsági delegációjával. Arra kérte a résztvev?ket, akik különböz? vallási és kulturális háttérb?l érkeztek, hogy a reményt, a párbeszédet és a megbékélést helyezzék munkájuk középpontjába, mint ?a béke nagy mesterei¡±. Beszédében a pápa méltatta a fiatal küldöttek elkötelezettségét a béke mellett a Szentföldön, amelyet, mint mondta, ?ismét a konfliktusok sötét felh?i borítottak be¡±. Hangsúlyozta, hogy idealizmusuk és kreativitásuk miatt a fiatalok kulcsszerepet játszhatnak a békefolyamatban.
A fiatalok, mint a remény hordozói
A pápa azonban rámutatott, hogy a feladat nem könny?, ezért három ?rövid gondolatot¡± ajánlott nekik megfontolásra. Kiemelte, hogy a fiatalok képesek begyógyítani a régi sebeket és félretenni az el?ítéleteket. Ugyanakkor óva intett az ?ideológia¡± veszélyét?l, mondván, hogy az gátolja a ?kreativitást¡± és a ?szándékot, hogy jót tegyünk¡±. ?A múlt sérelmeihez és el?ítéleteihez való egészségtelen ragaszkodás soha nem vezethet valódi és tartós békéhez¡± ¨C nyomatékosította a pápa.
A párbeszéd, mint a béke kulcsa
?A párbeszéd az egyetlen út a békéhez¡± ¨C figyelmeztetett a pápa, felszólítva a fiatalokat, hogy keressék a közelséget másokkal és segítsék el? a kölcsönös megértést. Ezt követ?en a ?Fratelli tutti¡± (Mindnyájan testvérek) kezdet? enciklikájából idézett: ?A párbeszéd révén a fiatalok a béke nagyszer? mestereivé válhatnak.¡±
Ne veszítsétek el a reményt!
A pápa ezután a remény fontosságáról beszélt, különösen a háború, a szegénység és a diszkrimináció láttán. Az ilyen problémák ?arra vezetnek bennünket, hogy azt gondoljuk, hogy a párbeszédben való részvételünk hiábavaló, mert kevés konkrét eredményt hoz¡±. Azokban a pillanatokban, amikor ilyen gondolatok csábítanak bennünket, fontos ?emlékeznünk arra, hogy bármit, amit érdemes megtenni, nem könny?. Áldozatra van szükség, és készen kell állni arra, hogy minden nap újra elkötelezzük magunkat, különösen akkor, ha úgy t?nik, hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan mi akarjuk.¡± Beszéde végén a pápa arra buzdította hallgatóságát, hogy ?tartsák életben a reményt¡±.