XII. Pius p¨¢pa hagyat¨¦ka 66 ¨¦vvel hal¨¢la ut¨¢n is ¨¦l
Kielce Gussie / Somogyi Viktória ¨C Vatikán
1939-ben választották meg Szent Péter 260. utódját. Nemcsak az egyház vezetésének kihívásával kellett szembenéznie, hanem a második világháború borzalmaival is. És válaszára évtizedekig emlékezni fognak. Ez a férfi XII. Pius pápa volt.
A Vatikánban kezdte pályafutását
Eugenio Pacelli 1876. március 2-án született Rómában. 23 évesen pappá szentelték, és megkezdte hosszú karriert jelent? munkáját a Vatikánban. Eugenio Pacelli hivatalnokként dolgozott az Államtitkárságon, majd nunciusként Németországban, ahol a Bajorország és Poroszország közötti megállapodásokat segítette el?. XI. Pius pápa 1929-ben bíborossá nevezte ki. 10 évvel kés?bb, egy rövid, egynapos konklávén Pacellit pápává választották, és a XII. Pius nevet választotta.
Egy pápa a kihívásokkal teli id?kben
A második világháború hat hónappal azután tört ki, hogy XII. Pius pápa megkezdte 19 éves pápaságát. Diplomáciai hátterét felhasználva reagált az er?szakra, és kiadta els? enciklikáját ?Summi Pontificatus¡± címmel, amely imára szólított fel a háború befejezéséért. Ez csak a kezdete volt békemissziójának a világháború idején.
Michael Hesemann német történész szerint XII. Pius pápa ?többet tett a zsidók megmentéséért és a gyilkosságok megállításáért, mint kora bármely politikusa vagy vallási vezet?je¡±. Hesemann 2009 óta tanulmányozza a Vatikáni Levéltárat, és megcáfolta azt az elképzelést, hogy a pápa hallgatott és nem tett semmit. Ehelyett XII. Pius pápa három nyilvános beszédében szólt a zsidókkal való bánásmódról. 1939-ben 20.000 vízumot kért német zsidóknak, hogy megszökhessenek a nácik el?l, de csak 10.000-nél kevesebbet kapott.
A hatéves háború során a pápa titokban a zsidó nép védelmén dolgozott. Megértette, hogy a nácik elleni nyilvános felszólalás nagyobb er?szakhoz és üldöztetéshez vezethet. ?Minden szót, amelyet a felel?s hatóságokhoz intéztünk, és minden nyilvános nyilatkozatunkat, komolyan mérlegelni kellett, és figyelembe kellett venni maguk az üldözöttek érdekében, hogy ne nehezítsük akaratlanul is még jobban helyzetüket és tegyük azt elviselhetetlenebb顱 ¨C mondta XII. Pius pápa.
A háború modern megközelítése
XII. Pius a második pápa volt, aki a rádiót használta, és csaknem 200 rádióbeszédet tartott különböz? nyelveken, hogy felszólaljon az er?szak ellen és el?segítse a békét. Emellett számos dokumentumot írt, köztük 41 enciklikát.
Megtört a csend
1945. november 29-én a Vatikánban tartott különleges audiencián a német koncentrációs táborok 80 küldötte személyesen mondott köszönetet XII. Piusz pápának a náci rezsim idején mondott szavaiért és tetteiért. 2020-ban Ferenc pápa megnyitotta a XII. Pius pápával és a II. világháború idején a zsidó néphez f?z?d? kapcsolataival foglalkozó archív dokumentumokat. Ennek eredményeként a ?néma¡± pápa munkássága feltárásra került. 16 millió oldal meséli el a világtörténelem e nehéz id?szakát. Ezek a dokumentumok azt mutatják, hogy több mint 4200 zsidót rejtettek el zárdákban és kolostorokban, valamint 160-at a Vatikánvárosban. XII. Pius pápának és más egyháztagoknak köszönhet?en a római zsidóság 80%-a túlélte a náci megszállást ¨C többen, mint bárhol máshol.