?Nem lesz apostoli buzd¨ªt¨¢s, el¨¦g amit j¨®v¨¢hagytunk¡± - Ferenc p¨¢pa szin¨®dusi z¨¢r¨®besz¨¦de
P. Vértesaljai László SJ - Vatikán
A Záródokumentum legalább három év munkájának a gyümölcse
A Záródokumentummal összegy?jtöttük legalább három év munkájának gyümölcsét, amelyek során meghallgattuk Isten népét, hogy jobban megértsük, hogyan lehetünk ?a Szentlélekre hallgató szinodális egyház¡± a mostani id?ben ¨C kezdte értékel? beszédét a pápa. Az egyes fejezetek elején a bibliai hivatkozások nyitottá teszik az üzenetet arra, hogy találkozzunk a Feltámadt Úr gesztusaival és szavaival, aki arra hív minket, hogy legyünk evangéliumának tanúságtev?i, méghozzá az életünkkel, a szavainkat megel?z?en.
Tudatában voltam: szükségem van rátok, püspökök és a ti, szinódusi út tanúi
A Dokumentum, amelyet megszavaztunk, hármas ajándék számunkra. El?ször is nekem, Róma püspökének. Azzal, hogy szinódusra hívtam össze Isten Egyházát, tudatában voltam annak, hogy szükségem van rátok, püspökök és a szinódusi út tanúi. Köszönöm! Még Róma püspökének is gyakorolni kell a meghallgatást, veletek együtt, hogy válaszolni tudjunk az Igére, amely naponta szól nekem: ?Er?sítsd meg fivéreid és n?véreid..., Legeltesd juhaimat!¡±.
A pápa feladata, hogy meg?rizze és el?mozdítsa a harmóniát
A pápa megjegyezte, hogy az ? feladata, miként azt Szent Bazil is tanítja, hogy meg?rizze és el?mozdítsa a harmóniát, amelyet a Lélek továbbra is szétáraszt Isten Egyházában, az egyházak közötti kapcsolatokban, minden olyan er?feszítés, feszültség és megosztottság ellenére is, melyek megjelölik az útját, Isten Országának teljes megnyilvánulása felé, amely Izajás próféta látomása szerint az a lakoma, amelyet Isten készít minden nép számára. Mindenki számára, abban a reményben, hogy senki sem hiányzik. Mindenki, mindenki, mindenki, mint Pünkösd reggelén, mely harmonizálta a nyelvek különböz?ségét! ¨C szögezte le a pápa.
Feladatunk, hogy ajtókat nyissunk, falak építése nélkül
Ezt tanítja a II. Vatikáni Zsinat, amikor azt mondja, hogy az Egyház ?mint szentség¡± az Istenre való várakozás jele és eszköze, aki már megterítette az asztalt és vár ránk. Kegyelme a Lelke által a szeretet szavait suttogja mindegyikünk szívébe. A mi feladatunk, hogy feler?sítsük ennek a suttogásnak a hangját anélkül, hogy akadályoznánk, hogy ajtókat nyissunk, falak építése nélkül. Mennyi kárt okoz az egyházban a falak építése! Nem szabad úgy viselkednünk, mint a ?kegyelem sáfárjai¡±, akik az irgalmas Isten kezét megkötve kisajátítják a kincset. Emlékezzünk arra ¨C kérte a pápa ¨C hogy a szinódust bocsánatkéréssel kezdtük, felismerve, hogy mindnyájan irgalomra szorulunk!
Nem áll szándékomban ?apostoli buzdítást¡± közzétenni, elég amit jóváhagytunk
A Szentatya Madeleine Delbrêl, a perifériák francia misztikusának versére utalt, mely így buzdít: ?Legf?képp ne legyünk merevek¡±, mert a merevség b?n, mely belép a klerikusok, a férfi és n?i szerzetesek életébe. E költemény háttérzenéjével fogadjuk a Záródokumentumot. És most, annak fényében, ami a zsinati úton felmerült, vannak és lesznek is meghozandó döntések. A mostani háborús id?ben a béke tanúivá kell lennünk, és meg kell tanulnunk valódi formát adni a különbségek együttélésének! Ennélfogva nem áll szándékomban ?apostoli buzdítást¡± közzétenni, elég amit jóváhagytunk¡±.
Szeretném elismerni a befejezett szinódusi út értékét
A Dokumentumban már nagyon konkrét jelzések vannak, amelyek útmutatásul szolgálhatnak az egyházak küldetéséhez, a különböz? kontinenseken, a különböz? kontextusokban, ezért azonnal elérhet?vé teszem mindenki számára, ezért mondtam, hogy az legyen nyilvános. Ilyen módon szeretném elismerni a befejezett szinódusi út értékét, amelyet e dokumentum által nyújtok át Isten szent, h?séges népének. Az Egyház életének a Dokumentumban jelzett egyes szempontjairól, valamint a tíz ?tanulmányi csoportra¡± bízott témákkal kapcsolatban, amelyeknek szabadon tovább kell dolgozniuk, azért, hogy nekem ezekr?l javaslatokat tegyenek, id?re van szükség, hogy olyan döntésekre jussanak, melyek az egész egyházat érintik. Ezért továbbra is meghallgatom a püspököket és a rájuk bízott egyházakat. De ez nem jelenti a döntések végtelen halogatását. Ez megfelel annak a szinódusi stílusnak, amellyel a péteri szolgálatot is gyakorolni kell: meghallgatni, összehívni, megkülönböztetni, dönteni és értékelni. És ezekben a lépésekben szükség van szünetekre, csendekre, imádságra. Olyan stílus ez, amit apránként együtt tanulunk. A Szentlélek hív és támogat minket ebben a tanulásban, amelyet a megtérés folyamataként kell értelmeznünk.
Ti legyetek azok, akik elérhet?vé teszitek a dokumentumban foglaltakat a helyi egyházakban
Ebben a feladatban segítségemre lesz a Szinódusi F?titkárság és a Kúria összes Dikasztériuma. A Dokumentum ajándék Isten egész h?séges népének, annak sokféle kifejezésmódjában. Nyilvánvaló, hogy nem mindenki fogja elolvasni, de f?ként ti lesztek, másokkal együtt, akik majd elérhet?vé teszitek a benne foglaltakat a helyi egyházakban. A szöveg a megszerzett tapasztalat tanúsága nélkül sokat veszítene értékéb?l. Amit átéltünk együtt, az egy olyan ajándék, amelyet a résztvev?k nem tarthatunk meg maguknak. A közös élményb?l lendület adódik, aminek a Dokumentum a tükörképe, és ez bátor tanúságtételre indít, hogy igenis lehet együtt járni a sokféleségben, anélkül, hogy elítélnénk bárkit is.
Beszéde záró részében Ferenc pápa a világban zajló háborúkra tekintve a béke megteremtésének módjaként a meghallgatás, a párbeszéd és a kiengesztel?dés útját jelölte meg. A szinodális egyház a misszió számára most a szóbeli megosztás után lépjen a tettek mezejére, ezt az együtt járást segítse a harmonizáló Lélek lehelete. Végül név szerint köszönetet mondott a szinódusi f?titkárnak, a f?relátornak és legf?bb segít?társaiknak.