ÐÓMAPµ¼º½

°­±ð°ù±ð²õ¨¦²õ

J¨® utat, Szentatya! - k?sz?ntik a h¨ªvek Ferenc p¨¢p¨¢t J¨® utat, Szentatya! - k?sz?ntik a h¨ªvek Ferenc p¨¢p¨¢t   (ANSA)

Ferenc p¨¢pa felh¨ªv¨¢sai ¨¦s k?sz?nt¨¦sei az ?rangyala elim¨¢dkoz¨¢sa ut¨¢n

A Szentatya ism¨¦t felemelte szav¨¢t a h¨¢bor¨²k befejez¨¦s¨¦re Ukrajn¨¢ban ¨¦s a Szentf?ld?n, tov¨¢bb¨¢ f¨¢jdalm¨¢nak adott hangot a Burkina Faso-i terrort¨¢mad¨¢s miatt.

Vertse Márta ¨C Vatikán

Ferenc pápa felidézte az új szlovák boldog, Ján Havlík alakját és kérte a híveket, hogy kísérjék imáikkal hétf?n kezd?d?, ázsiai és óceániai apostoli útját.

Új boldoggal gazdagodott Szlovákia helyi egyháza

Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa utalt rá, hogy szombaton a szlovákiai Sasváron boldoggá avatták Ján Havlíkot, a Páli Szent Vince által alapított Missziós Papok Kongregációjának szeminaristáját. Ezt a fiatalembert 1965-ben, a rezsim egyházüldözése során ölték meg az akkori Csehszlovákiában. A Krisztusba vetett hitr?l való kitartó tanúságtétele legyen bátorítás azok számára, akik ma is ilyen megpróbáltatások miatt szenvednek ¨C mondta a pápa, majd a hívek tapsát kérte az új Boldog számára.

A Szentté avatási ügyek Dikasztériumának honlapján olvassuk az új Boldogról: ?A kommunista rendszer megpróbált egy olyan tervet végrehajtani, amely a vallási jelenségek kioltására irányult, különösen a katolikus egyház és annak papjai ellen. Ján soha nem cselekedett az állam ellen, üldöztetését kizárólag katolikus hite és a római egyházhoz való h?sége motiválta¡±.

A pápa fájdalma a Burkina Faso-i terrortámadás miatt

Ferenc pápa fájdalommal értesült arról, hogy augusztus 24-én, szombaton a Burkina Faso-i Barsalogho településen több száz embert, köztük n?ket és gyermekeket öltek meg és sokakat megsebesítettek egy terrortámadásban. A Szentatya elítéli ezeket az emberi élet elleni szörny? támadásokat, miközben együttérzésér?l biztosította az egész nemzetet, valamint ?szinte részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak. Sz?z Mária segítse Burkina Faso szeretett népét, hogy visszanyerje a békét és a biztonságot ¨C fohászkodott a pápa.

Imáiról biztosította továbbá a brazíliai Recife város Nossa Senhora da Conceição Mária kegyhelyén történt baleset áldozatainak hozzátartozóit is. A Feltámadt Úr vigasztalja a sérülteket és családjaikat.

Isten mindig meghallgatja az ártatlanok szavát

Ferenc pápa ismét leszögezte, hogy továbbra is közel áll a meggyötört ukrán néphez, amelyet rendkívüli módon sújtanak az energetikai infrastruktúrák elleni támadások. Azon túl, hogy a támadások haláleseteket és sérüléseket okoztak, több mint egymillió embert hagytak áram és víz nélkül. Ne feledjük, hogy az ártatlanok szava mindig meghallgatásra talál Istennél, aki nem marad közömbös szenvedéseik iránt! ¨C hangsúlyozta a Szentatya.

Legyen béke a Szentföldön, legyen béke Jeruzsálemben!

A pápa ismét aggodalommal követi a palesztin-izraeli konfliktust, amely azzal fenyeget, hogy kiterjed további palesztin városokra is. Felhívást intézett az érdekelt felekhez, hogy ne hagyják abba a tárgyalásokat, továbbá azonnali t?zszünetre és a túszok szabadon bocsátására szólított fel. Nyújtsanak segélyt a gázai lakosságnak, a térségben ugyanis sok betegség, közöttük a gyermekbénulás is terjed. Legyen béke a Szentföldön, legyen béke Jeruzsálemben! Legyen a Szent Város egy olyan találkozási hely, ahol keresztények, zsidók és muzulmánok érezzék, hogy tiszteletben tartják és befogadják ?ket, továbbá senki ne kérd?jelezze meg az egyes szent helyek Status Quo-ját ¨C hangzott Ferenc pápa er?teljes felhívása a szentföldi helyzetre vonatkozóan.

Mindnyájan kötelezzük el magunkat közös otthonunk érdekében

Ferenc pápa emlékeztetett rá, hogy ezen a vasárnapon ünnepeltük a Teremtésvédelmi Ima Világnapot. Annak a reményének adott hangot, hogy mindenki - intézmények, egyesületek, családok és minden személy - konkrétan elkötelezi magát közös otthonunk érdekében. A sebesült Föld kiáltása egyre riasztóbbá válik, és határozott és halaszthatatlan cselekvésre szólít fel.

Kísérjük imáinkkal a Szentatya 45. apostoli útját!

Ferenc pápa bejelentette, hogy hétf?n apostoli útra indul néhány ázsiai és óceániai országba. Arra kérte a híveket, hogy imádkozzanak utazása gyümölcséért.

02 szeptember 2024, 09:31

Az ?rangyala im¨¢ds¨¢got, amely a Megtestes¨¹l¨¦s ?r?k?s titk¨¢ra eml¨¦kezik, naponta h¨¢romszor im¨¢dkozzuk el: reggel 6 ¨®rakor, d¨¦lben ¨¦s d¨¦lut¨¢n 6 ¨®rakor, a reggeli, d¨¦li ¨¦s esti harangsz¨®ra. Az ima az ?rangyala nevet latin nyelv? v¨¢ltozat¨¢nak kezd?sor¨¢r¨®l kapta ¨C ?Angelus Domini nuntiavit Mariae¡±.

J¨¦zus Krisztus Megtestes¨¹l¨¦s¨¦re utal¨® h¨¢rom versb?l ¨¦s a hozz¨¢juk kapcsol¨®d¨® ?dv?zl¨¦gy M¨¢ri¨¢b¨®l, majd egy z¨¢r¨®k?ny?rg¨¦sb?l ¨¢ll.

Ezt az im¨¢t a p¨¢pa vas¨¢r- ¨¦s ¨¹nnepnapokon a Szent P¨¦ter t¨¦ren mondja el. Az ?rangyala elim¨¢dkoz¨¢sa el?tt a p¨¢pa r?vid besz¨¦det mond, a napi olvasm¨¢nyokb¨®l kiindulva. Az ima ut¨¢n k?sz?nti a zar¨¢ndokokat. H¨²sv¨¦ti id?ben P¨¹nk?sdig az ?rangyala helyett a Regina Coeli-t im¨¢dkozzuk, J¨¦zus Krisztus Felt¨¢mad¨¢s¨¢nak eml¨¦k¨¦re. A Mennyek Kir¨¢lyn?je M¨¢ria-himnusz ut¨¢n h¨¢romszor elmondjuk a Dics?s¨¦get.

A legut¨®bbi ?rangyala / Regina Caeli im¨¢ds¨¢gok

Olvasd el mindet >