ÐÓMAPµ¼º½

°­±ð°ù±ð²õ¨¦²õ

Medjugorje Medjugorje  (AFP or licensors)

A p¨¢pa a Medjugorjei Ifj¨²s¨¢gi Fesztiv¨¢lra: Legyetek olyanok, mint M¨¢ria, a hiteles tan¨ªtv¨¢ny

Ferenc p¨¢pa ¨¹zenetet k¨¹ld?tt a Medjugorjei Ifj¨²s¨¢gi Fesztiv¨¢l r¨¦sztvev?inek, amelyben k¨¦ri ?ket, hogy k?vess¨¦k M¨¢ri¨¢t Isten Ig¨¦j¨¦nek befogad¨¢s¨¢val ¨¦s k¨¹ldet¨¦s¨¹k h?s¨¦ges teljes¨ªt¨¦s¨¦vel.

Francesca Merlo / Somogyi Viktória ¨C Vatikán

Ferenc pápa augusztus 2-án, pénteken üzenetet küldött az augusztus 1-6. között megrendezett 35. Medjugorjei Ifjúsági Fesztivál résztvev?inek. Ebben a pápa örömét fejezte ki, hogy a fesztivál minden résztvev?jéhez fordulhat, akik a következ? témáról elmélkednek: ?Mária a jobbik részt választotta¡±. E gondolat alapján Ferenc pápa néhány rövid javaslatot tett a fiataloknak, amelyek célja, hogy el?segítsék lelki növekedésüket és elkötelezettségüket az Egyház iránt és világszerte.

Hiteles tanítványok

Ferenc pápa az általa ?hiteles tanítványoknak¡± nevezett témának szentelte üzenetét. Kifejtette, hogy ?azzal, amit Mártának, Lázár és Mária húgának mond, Jézus arra emlékeztet bennünket, hogy a hiteles tanítvány megközelítése az, hogy meghallgatja az Úr Igéjét. Mária felismeri, hogy az Úr belépett a házába, de a szívébe is be akar lépni. Tehát leült a lábaihoz, hogy meghallgassa ?t, így a jobbik részt választotta, amelyet ?nem vehetnek el t?le¡±.

Mint Sz?z Mária

Egy másik hiteles tanítvány ¨C folytatta a pápa ¨C a Názáreti Mária. Hangsúlyozta, hogy Isten belépett a házába, és beszélt vele. Szívébe fogadta Isten Igéjét, részt vett tervében, és teljesen felajánlotta magát, amikor Isten elküldte a Fiát. Jelen volt a keresztnél, amikor Jézus megváltotta a világot, és követte az apostolokat pünkösdkor, amikor az Egyház megszületett. Sz?z Mária Isten Igéjének befogadásával h?ségesen teljesítette küldetését, a jobbik részt választotta: az Úr Jézust. ?Ugyanígy, kedves barátaim, ti is arra kaptatok meghívást, hogy Krisztus hiteles tanítványai legyetek¡± ¨C írta a pápa üzenetében a Medjugorjei Ifjúsági Fesztiválra. Arra hívta a jelenlév? fiatalokat, hogy maradjanak a Mester jelenlétében és elmélkedjenek Isten Igéjér?l. Továbbá arra kérte ?ket: hagyják, hogy ez megvilágosítsa elméjüket és szívüket, hogy felfedezzék és együttm?ködjenek abban a tervben, amelyet az Atya mindegyikük számára készített. ?Ezért ¨C folytatta Ferenc pápa ¨C arra buzdítlak benneteket, hogy alakítsatok ki szoros kapcsolatot az Evangéliummal, és tartsátok magatoknál, hogy irányt?ként szolgáljon kijelölve a követend? utat.

Lélekben legyetek er?sek és bölcsek

A pápa ezt követ?en kifejtette, hogy ?egy hiteles tanítvány, aki bölcs és er?s lesz a Lélekben, szükségszer?en közvetíti Isten országát másoknak, mert Igéjének hirdetése nemcsak a papok és a szerzetesek kötelessége, hanem a tiétek is, kedves fiatalok¡±. Arra bátorított minden jelenlév? fiatalt, hogy legyen bátor beszélni Krisztussal családjában, oktatási és munkahelyi környezetében, valamint szabadidejében. ?Hirdesd ?t kiváltképpen életeddel, megnyilvánítva Krisztus látható jelenlétét létezésedben, mindennapi elkötelezettségedben és minden konkrét döntésedben légy az Evangéliummal összhangban.¡± Végül Ferenc pápa minden jelenlév? fiatalt Sz?z Máriára, az Egyház Anyjára bízott, ?hogy közbenjárjon értetek, hogy legyen er?tök és bölcsességetek Istennel és Istenr?l beszélni¡±.

04 augusztus 2024, 16:23