ÐÓMAPµ¼º½

°­±ð°ù±ð²õ¨¦²õ

Ferenc p¨¢pa Laudate Deum - kezdet? apostoli buzd¨ªt¨¢sa Ferenc p¨¢pa Laudate Deum - kezdet? apostoli buzd¨ªt¨¢sa 

"Laudate Deum¡±: Ferenc p¨¢pa ¨²j apostoli buzd¨ªt¨¢sa v¨¢laszt s¨¹rget a kl¨ªmav¨¢ls¨¢gra

Okt¨®ber 4-¨¦n tett¨¦k k?zz¨¦ a p¨¢pai dokumentumot, mely folytat¨¢sa a 2015-ben megjelent Laudato si¡¯ ¨C kezdet? enciklik¨¢nak. A p¨¢pa el¨¦gedetlen az eddigi eredm¨¦nyekkel, kritik¨¢val fordul azok fel¨¦, akik tagadj¨¢k a glob¨¢lis felmeleged¨¦s emberi felel?ss¨¦g¨¦t. K?z?s otthonunk meg¨®v¨¢sa a kereszt¨¦ny hitb?l is fakad¨® k?teless¨¦g¨¹nk.

Ged? Ágnes ¨C Vatikán

?Dicsérjétek Istent ¨C ez a neve ennek a levélnek, mert az az emberi lény, aki Isten helyébe kíván lépni, önmaga legnagyobb ellenségévé válik¡± ¨C ezekkel a szavakkal zárul Ferenc pápa apostoli buzdítása, melyet Assisi Szent Ferenc emléknapján, október 4-én tettek közzé, és amely folytatása a nyolc évvel ezel?tti környezetvédelmi enciklikának. 6 fejezetb?l és 73 pontból áll a dokumentum, mely a két hónap múlva esedékes COP28 dubaji klímacsúcskonferencia el?tt felel?sségre int mindenkit az éghajlatváltozás kapcsán. Világunk szétes?ben van és talán egy törésponthoz közeledik. Az egyik legf?bb kihívás, amellyel a társadalomnak és a globális közösségnek szembe kell néznie, hogy a legkiszolgáltatottabb személyekre milyen hatással van a klímaváltozás.

Egyre nyilvánvalóbbak a klímaváltozás jelei

Az els? fejezetben a pápa kifejti, hogy bámennyire is igyekeznek tagadni, a klímaváltozás jelei egyre inkább szembeötlenek. Széls?séges természeti jelenségek, szokatlan meleghullámok, szárazság... sorolja a pápa a föld panaszait, majd megállapítja: nyilvánvaló az összefüggés az emberi beavatkozás és a széls?séges éghajlati megnyilvánulások s?r?södése és er?södése között. A globális felmelegedés felgyorsult, valószín?leg néhány év múlva jelent?s számú népességnek kell elköltöznie lakóhelyér?l.

Nem a szegények hibája

Azoknak, akik szerint a szegényeknek túl sok gyerekük van, a pápa figyelmükbe ajánlja a tényt, miszerint a világ lakosságának egy sz?k gazdag rétege 50%-kal többet szennyez, mint a szegények. Az sem igaz, hogy a fosszilis energiahordozók használatának csökkenése a munkahelyek számát is leszorítaná. Valójában emberek milliói veszítik el állásukat a klímaváltozás miatt. Ezzel szemben a megújuló energiaforrásokra való átállás, ha jól kezelik, nagyon sok munkahelyet képes teremteni számos szektorban. Ez a politikusok és vállalkozók azonnali feladata.

Tagadhatatlan az emberi felel?sség

Kétségtelen az emberi beavatkozás felel?ssége az éghajlatváltozásban. Az elmúlt kétezer évben soha nem tapasztalt mérték? h?mérsékletemelkedés következtében elsavasodnak a tengerek, olvad a jégtakaró. Mindezzel összefügg az üvegházhatású gázok kibocsátása. A szakemberek túlnyomú része is ezt er?síti meg, sajnos azonban a gazdasági nagyhatalmaknak nem érdeke ezzel foglalkozni, mivel ?ket a leggyorsabban megszerezhet? legmagasabb haszon motiválja. Ferenc pápa elmagyarázza, hogy ezeket a nyilvánvaló tényeket azért kell pontosítania, mert vannak ¨C még a katolikus egyházon belül ¨C is olyan hangok, melyek lebecsülik ennek jelent?ségét. Igenis felel?sek vagyunk azért az örökségért, amelyet magunk után hagyunk.

A technológia adta emberi hatalom túlkapásai

A Laudate Deum második fejezetében a pápa a technokrata paradigmáról beszél, mely szerint a valóság, a jó és az igazság pusztán a technológia és a gazdaság hatalmából ered, az ember korlátlan uralmának elve alapján. Rettenetesen kockázatos az, hogy ez a hatalom az emberiség kis részének kezében összpontosul. A minket körülvev? világ nem arra való, hogy kizsákmányoljuk, leraboljuk, korlátlanul használjuk. Mi is részei vagyunk a természetnek ¨C figyelmeztet a Szentatya. Óriási és meglep? haladást értünk el a technológia terén, de rá kell jönnünk, hogy ezzel saját magunk számára is veszélyessé váltunk. A valós hatalom etikai meggyengülése a marketing és a tévinformáció köntösébe bújva a közvélemény manipulálásához vezet.

Er?sebb nemzetközi fellépésre van szükség

A következ? fejezetben a pápai buzdítás a nemzetközi politika gyengeségére világít rá. Er?síteni kell az államok közötti multilaterális egyezményeket, hatékonyabbá tenni a világszervezeteket. Elpazaroltuk a globális válságok adta lehet?ségeket; így tettünk a 2007-2009 közötti pénzügyi válságnál és a pandémia esetében is, melyek az individualizmus növekedését, kevesebb integrációt, valamint a hatalmasok számára még több szabadságot hoztak. Olyan multilaterális szemléletre van szükség, amely alulról táplálkozik, és nem pusztán egy hatalmi elit döntése, vagyis demokratikusabbá kell tenni a globális rendszereket.

Mit várunk a dubaji COP28 klímacsúcstól?

A következ? fejezetben Ferenc pápa a dubaji klímacsúcs felé tekint és megállapítja: fel kell gyorsítani az energetikai átállást, amiben ez a konferencia dönt? lehet. Elég volt a felel?tlen viselkedésb?l, mely gazdasági érdekb?l nevetségesnek tünteti fel a környezeti kérdést. Ez egy emberi és szociális probléma, amely mindenkire vonatkozik. A tiltakozó radikális csoportok egy társadalmi ?rt töltenek ki, mivel valójában a családok feladata lenne egészséges nyomást gyakorolni azért, hogy biztosítsák gyermekeik jöv?jét. A pápa reméli, hogy a COP28 csúcson hatékony és ellen?rizhet? el?írásokat fogadnak el az energetikai átállásról.

Keresztény hit és felel?sség

A dokumentum végén a Szentatya rámutat keresztény felel?sségünkre a teremtett világ védelmében. Nem várhatunk tartós változást kulturális változás nélkül. Azok a családok, amelyek odafigyelnek rá, hogy kevesebbet szennyezzenek, visszaszorítsák a pazarlást, el?relátóan fogyasszanak, egy új kultúrát honosítanak meg. Az USA egy f?re es? széndioxid-kibocsátása közel kétszerese egy kínai lakosénak, míg hétszer több a szegényebb országok átlagánál. Ha sikerülne a nyugati modellhez kapcsolódó felel?tlen életstílust megváltoztatni, hosszú távon sikerülne eredményt elérni a környezet megóvásában. Az elkerülhetetlen politikai döntések meghozatalával a kölcsönös gyógyulás útjára lépnénk.

04 okt¨®ber 2023, 13:45