Harm¨®ni¨¢ban a term¨¦szettel: Ferenc p¨¢pa a biodiverzit¨¢s meg?rz¨¦s¨¦r?l
Ged? Ágnes ¨C Vatikán
Az olasz Karabélyosok Hadteste, vagyis a csend?rség szervezte a természetvédelmi konferenciát, melynek célja olyan új természeti kultúra létrehozása, amely a fajok sokszín?ségének megóvását célozza. Elkötelezettségük azt mutatja, hogy együttm?ködésre van szükség közös otthonunk érdekében. Felel?s párbeszédet kell folytatni a bolygó jöv?jér?l. Mert a környezeti kihívás, ami el?tt állunk, és annak emberi gyökerei mindenkit érintenek ¨C utalt Ferenc pápa Laudato si¡¯ ¨C kezdet? enciklikájára.
Gyönyörködni a teremtett világban
A természetr?l gondolkodni ¨C ez a címe a konferenciának, mely Szent Bonaventura tanítására emlékeztet minket. Istent keressük a természetben, mely az elme és a lélek számára is üdít?. Amikor ámulva nézünk az égre és a csillagokra, vagy belefeledkezünk egy csillogó viz? patak látványába, voltaképpen a szépség teremt?jét szemléljük. Ezt a szépséget Isten adta ajándékul az embernek, akinek kötelessége gondoskodnia róla. A Szentírásban a szép és a jó elválaszthatatlan egymástól.
Testvériség, béke és vallások
A Teremt? és a teremtett világ közötti szövetséget megbontani helyrehozhatatlan károkkal jár ¨C figyelmeztetett a pápa. Már nem a prométheuszi h?sre van szükségünk, aki uralma alá hajtja a természetet, hanem egy szelíd és türelmes testvériségre egymás között és a teremtett világgal. Új pedagógiai nézeteket kell kidolgozni, melyek a gondoskodás és a harmónia kultúrájára nevelnek. Ez pedig szorosan kapcsolódik az inkluzív neveléshez, mely az átfogó ökológián nyugszik. Ember és környezete kölcsönösen függ egymástól. Ahhoz, hogy valóban fenntartható legyen a fejl?dés, új utakat kell keresnünk, amiben mindenki érintett. A pápa a globális nevelési egyezmény megvalósítását szorgalmazza, mely érett személyeket képez, akik felül tudnak emelkedni a megosztottságon, és megóvják közös otthonunkat. Saját tehetségünkkel építsük a ?gondoskodás világfaluját¡±, olyan emberi kapcsolathálót, mely elutasítja a diszkriminációt, az er?szakot és az elnyomást. Ebben a ?faluban¡± a nevelés célja a testvériség, a béke, valamint a párbeszéd a különböz? népek és vallások között.