杏MAP导航

Egy id?s ember életének nagy részét azon a szigeten élte le, amelyet a világ egyik legszebb területének tartanak. Amikor visszatért a nagyvárosba, hogy nyugdíjas éveit ott töltse, valaki így szólt hozzá:

-       Biztosan gyönyör? lehetett annyi éven át azon a szigeten élni, amelyet a világ egyik csodájának tartanak!

Az öregember elt?n?dött kicsit, majd ezt mondta:

-       Az igazat megvallva, ha tudtam volna, hogy ennyire híres, jobban megnéztem volna. (Anthony de Melo SJ)

?Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, minthogy lángra lobbanjon” (vö. Lk 12,49-53) – jelenti be Jézus az ? vágyát és küldetését. Igen, ez az ? vágya és küldetése – és ez a kett? egybeesik Nála és mindenkinél, aki ezt megérti szívével és értelmével!

Jézus azt a tüzet hozza, amelyik éget, világít, melegít, lángol, tisztít, vezet.  A Szentlélek tüze ez és az ember akkor él helyesen, Isten akarata szerint, ha ehhez a T?zhöz közel tudja magát és akkor majd id?nként meg is érzi magában e T?z jelenlétét.

A kezd? történet embere leélte életét a világ egyik legszebb szigetén és nem tudott róla. Amikor id?s lett, akkor mondták el neki és akkor vált világossá számára, hogy a CSODÁBAN élt és ez annyira magától értet?d? volt, hogy nem is élt igazán, csak leélte az életet. Milyen döbbenetes, amikor nem akarunk felébredni és ráébredni annak valóságára, amit emberi létnek nevezünk.

A következ?kben az isteni t?z négy hatására szeretnék rávilágítani, a teljesség igénye nélkül:

El?ször: az isteni t?z éget, még akkor is, ha nem tudatosítom magamban. Nem úgy éget, hogy elpusztítani akar engem, hanem kiégeti bel?lem, amire nincs szükség. A Szentléleknek bennem ég? tüze ez, amelyet, ha tudatosítok magamban, akkor nem kiégek, hanem elégek Vele és ?benne egy igazi és hiteles életen át. Amikor pedig majd a halálban Isten kiragad a földi életb?l, egyik tenyeréb?l áttesz a másik tenyerébe, akkor döbbenek rá, hogy valójában addig is körülvett az ? szeretete, az ? tüze, csak annyira feln?ttem, hogy nem figyeltem a Szentlélek bennem való jelenlétére s azért veszett el lelkesedésem. Amikor Jézus azt mondja, hogy lángra lobbantja ezt a tüzet, akkor megfigyelhetem, hogy ez a küzdelem bennem zajlik. Ez egy bels? harc, amelyet mindenkinek magának kell megküzdenie. A bennem lév? rossz kiégetése ez, hogy kiformálódjék a krisztusi ember, akiben Isten meglátja önmagát.

Az isteni t?z másodszor úgy éget, hogy éltet. Olyan h?fokon tart, ami megtart a jelenben és az igazi, nem hamisított örömben. Lelkesedésem éltet?je a Szentlélek, aki gyöngeségünkben segítségünkre siet, ?mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk, szavakba nem önthet? sóhajtozásokkal.” (Róm 8,26)

Harmadszor: amikor ezzel a t?zzel élek, akkor nemcsak éltet? erejét tapasztalom meg, hanem vezetését is. Isten jelenléte vezette a népet a t?zoszlopban. Világított az éjszakában és tudták, merre kell menniük.

Amikor félek, jó tudni, hogy rábízhatom magam a Szentlélek vezetésére, s akkor nem tévedhetek el. Az ? tüze vezet és világít.

Negyedszer: ez a t?z melegít is. Aki Istent életébe beengedi, vagyis inkább felengedi lelke mélyér?l, egész biztos, hogy jó annak az embernek a közelében lenni, jó azzal az emberrel együtt lenni. Biztos, hogy vannak az ilyen embernek is hibái, hiszen még ? sincs kész, csak folyamatban van – Isten felé. Isten felé pedig legjobban csak Vele lehet haladni. Az örök élet felé, ami már itt és ma elkezd?dhet.

Persze, az evangéliumból világossá válik az is, hogy mindezek miatt ellentmondások várnak rám. Ha nincs ellentmondás és minden simán zajlik, akkor nem jó az irány. Akkor nem Isten felé tartok, hanem a világi mentalitás vezérel és játszom a t?zzel, Akit ajándékba kaptam.

A t?z jelenléte fájdalmas is, hiszen megszenvedtet, amikor éget, világít, melegít, lángol, tisztít, vezet. Ezzel számolnom kell. Mint ahogy azzal is, hogy eközben sem vagyok egyedül. A cél az, hogy annyira megtisztuljak, hogy a szeret? Isten meglássa magát bennem.

Egy id?s szerzetes minden reggel egy gyufát tett a zsebébe. A fiatal novícius egyszer megkérdezte: – Miért visz mindig magával egyetlen gyufát?

A szerzetes mosolygott: 

– Hogy emlékeztessem magam: minden nap lehet?ségem van tüzet gyújtani. Nem nagy lánggal, nem látványosan – csak egyetlen szikrával. Egy jó szó, egy bátor kiállás, egy csendes ima is lehet az a gyufa, ami lángra gyújt egy másik szívet.

Majd hozzátette: – De ha a zsebemben marad, nem ér semmit. Csak ha van bátorságom meggyújtani.

Nekem van bátorságom felszítani a bennem is él? tüzet?