K¨¢rp¨¢talj¨¢r¨®l, ¨¦des haz¨¢nkr¨®l, ne feledkezz¨¦l meg ¨C V¨¦rtesaljai L¨¢szl¨® jegyzete
P. Vértesaljai László SJ ¨C Vatikán
Megyesi László kárpátaljai diakónus, egykori diákom a római Német-Magyar kollégiumból hív a hét közepén és kéri a segítségem római zarándokútjukhoz: ?József atyát, közösségünk papját a határon leszállították a buszról, így pap nélkül maradtunk¡±. Minthogy jómagam is pap vagyok ¨C immár 43 esztendeje ¨C belecsöppentem hát egy zarándokközösség életébe, Istennek legyen hála! Ezt nem csak úgy paposan mondom, hanem Isten-igazából! Rendesen!
Péntek este, ahogy végeztem a rádióban, indulok a Szent István házba, ahol már várnak rám a drága jó hívek ¨C gyónni. Ennek pedig abszolút els?bbsége van. Az ötven f?s csoport legalább fele beül a kápolnába és kezd?dik, pontosabban folytatódik az a szép sorozat, ami éppen induló jezsuita életem része volt. 1992-1994 közt rendszeresen kijártam a szegedi noviciátusból Ungvárra, Csapra és a kett? közt vagy tíz magyar faluba a jeles napok el?tt egy-egy hétre, hogy gyóntassak és misézzek. Sokszor családoknál jöttünk össze, ahonnét házról-házra adták a hírt: ?Itt a pap, gyertek gyónni!¡± Így született meg bennem egy nagyon er?s ?s-egyház élmény, ahogy a gyertyásan kivilágított tiszta szoba el?tt összegy?ltek a hívek: kalaplevéve férfiak és n?k kend?sen, id?sek, fiatalok, fiúk és lányok. Csapon egyszer még egy orosz n? is közéjük keveredett és csak a pünkösdi Lélek a megmondhatója, hogyan gyóntattam meg. Noha tizenegy éven kötelez? er?vel tanultam oroszul, mégis inkább a Lélek adta tudás segített át a megértés buckáin.
Itt most minden más és mégis valamiképp ugyanaz: nehéz és pontos magyar szavak jelölnek vétkeket, melyek leszakadnak az ajkakról, bármiféle magyarázkodás nélkül. Értek én mindent, azonnal, els? szóra, hát még a Jóisten!
Nem kell magyarázkodni és lassan földereng bennem, hogy otthon, Kárpátalján, miféle dolog a háború és a halál¡, a kertek alján sétáló félelem¡ Lánykák jönnek, meglett anyák és száraz szemmel síró öregek. Prokopp Péter bácsi képeinek er?s szentjei tartják bennem a lelket, adom az Úr feloldozását, de azért befelé szakad és fojtogat a gát. Hol is a front? ¨C kérdem és látom az igazi front országnyi széles lopakodó mezsgyéjét.
Ma reggel Szent Péter sírjánál találkoztunk, én már a napi vértanú szent piros miseruhájába öltözve várom ?ket, akik pedig mint egy igazi kereszt-alja frissen érkeznek a Szent Kaputól és az óriási bazilikában egymásba és Szent Péterbe kapaszkodnak. A bukdácsoló halászba ki egy csöppet sem volt jobb, mint a mai kárpátaljaiak. Csak ? éppen hagyta, hogy más övezze fel és oda vigye, ahová nem is akarta, tanúságtétele helyére. Mi pedig éppen ott állunk, ahol Péter szíve dobog, mert él az egyház és itt magához öleli közeli és távoli gyermekeit.
A bazilika sekrestyéjében 10-12 éves máltai ministránsfiúk teljesítenek önkéntes szolgálatot. Engem hárman is elkísérnek és a csoportról faggatnak angolul, hogy kik ?k, honnan jönnek. Minthogy Kárpátalját nem értik, mondom, hogy ?magyarok Ukrajnából, a nyugati határról¡±. Onnan, ahol háború dúl? ¨C kérdik. Igen, onnan. S látom rajtuk, hogy szemük elkerekedik, s közelebb jönnek hozzám. Érzem, arra gondolnak, hogy egy darab történelem lép közel hozzájuk, ?k pedig kóstolják, ízlelik. Kezükben a piros kehelyfed? egyszerre Péter, Jézus és a Keresztr?l nevezett Teréz Benedicta vére. Valóság. Véres valóság? ¨C kérdeznek szemeikkel. Megváltott valóság! ¨C pontosítok és indulunk lefelé a magyar kápolnába. Kárpátaljáról, édes hazánkról, ne feledkezzél meg, szegény magyarokról¡ Hogy ?si magyar himnuszunkat így is lehet énekelni, egészen helyre-szabottan, azt t?lük tanultam meg a vatikáni magyar kápolnában.
