杏MAP导航

Egy id?s asszony minden reggel kora hajnalban beült a kórház onkológiai osztályának várótermébe. Nem volt id?pontja, nem is volt beteg – legalábbis testileg nem.

A n?vérek ismerték már. Mindig hozott egy termosz kávét és néhány m?anyag poharat. Amikor megkérdezték, miért jön, azt válaszolta: – Olyan sokan félnek itt egyedül. Ha valakinek senkije sincs, én itt vagyok, hogy ne egyedül igyon meg egy kávét, miel?tt bemegy az orvoshoz.

Volt, aki nem fogadta el. De volt, aki akkor nevetett el?ször hetek óta. Volt, aki elsírta, amit otthon nem tudott és volt olyan is, aki csak csendben üldögélt mellette és végre nem érezte magát láthatatlannak.

Ez az id?s asszony nem gyógyított, nem prédikált. Csak lehajolt a szenved?höz, mint a szamaritánus az évközi tizenötödik vasárnap evangéliumában.

A szamaritánusok és a zsidók között Jézus korában mély ellentét feszült. A szamaritánusokat a zsidók lenézték és kerülték a velük való érintkezést. Ezért is érdekes, hogy a példabeszédben éppen egy szamaritánus mutat példát irgalmasságból és szeretetb?l. Jézus a szamaritánus példájával provokálja azokat, akik a felebarát körét egy nemzeten belülre sz?kítik.

A szamaritánus nem azt nézi, hogy valaki ?t látja vagy nem. Azért hajol le, mert ? a szívével lát, a másik emberben Krisztust látja, az Isten képére és hasonlatosságára teremtett embert! A szamaritánus nem elméleteket gyárt, hanem azt teszi, amire a másiknak szüksége van és addig teszi, ameddig a másiknak szüksége van. Ez a kereszténység, erre hív meg Krisztus.

A szamaritánus azt teszi, amit Jézus tett földi életében: irgalmasságot gyakorol, ami nem csupán érzés és empátia. Sokkal több annál: együttérz? cselekvés.

Az Újszövetség eredeti görög szövegében az irgalom szó azt jelenti: megmozdulnak a bels? részei. Szép magyar kifejezéssel: összeszorul a szíve. Tehát van érz? és együtt érz? szíve, s ennek következtében mozdul a keze és a lába is, és így segít.

A szamaritánus azt teszi, amit Jézus tett egész földi életében. Ferenc pápa egy Twitter-üzenetében így fogalmazott: ?Mindegyikünk sebesült ember és Jézus a szamaritánus, aki odajött hozzánk, és gondoskodott rólunk... Mindannyian sebesültek vagyunk és Jézus az, aki lehajol hozzánk.” Most mi vagyunk az ? kezei, az ? szíve.

Ki az én felebarátom? – kérdezi a törvénytudó Jézustól. ? pedig erre nem azt válaszolja, hogy kinek kell segítened, hanem megfordítja a kérdést: Te vajon felebarát vagy? A felebaráti szeretet nem más, mint Isten szeretetének folytatása a világban – konkrét tettekben. Mindennap találkozhatok olyan emberekkel, akik ?félholtan” fekszenek – nem mindig fizikailag, hanem lélekben, kapcsolataikban, reményükben. A kérdés: elmegyek mellettük, vagy megállok?

Nagy különbség van az élet és elmélet között: az életb?l születik az elmélet és nem fordítva! Ezért van az, hogy sokszor képzetlen, egyszer? emberek tiszta szívükkel megel?zik azokat, akik hangosan evangelizálnak és áradoznak Isten szeretetér?l és jóságáról, de nem segítenek a szomszéd szegényein. Lehet, hogy a távoli szegényeknek még adakoznak, de a közel él?ket nem akarják észrevenni.

Könnyebb ugyanis szeretni egy távollév?, t?lem távol él? embert, mint azokat, akik nap mint nap sokszor ?az agyunkra mennek”, mégis ?k azok, akik tükröt tartanak nekem és szavak nélkül megmutatják, milyen szinten állok kereszténységemben – milyen közel vagy távol élek Krisztustól.

A hozzám közel állókkal, családtagjaimmal, munkatársaimmal való viszonyomban, a rájuk szánt id?ben derül fény arra, hogy csak szavakkal szeretek vagy tettekkel is.

Ne féljek közel menni a másik emberben is él? Krisztushoz. Dönthetek!