杏MAP导航

Egy kis szimbolikus történet nagyon szépen szemlélteti Urunk mennybemenetelének beszél? titkát: egy ember egy magas toronyhoz érkezett. Belépett az ajtón és ott teljes sötétség fogadta. Ahogy körbetapogatózott, belebotlott egy csigalépcs?be. Kíváncsi volt, vajon hová vezet a lépcs?, ezért elkezdett lépkedni felfelé és közben nyugtalanság támadt a szívében. Amikor visszanézett, megrémülve látta, hogy azok a lépcs?k, amelyeket már maga mögött hagyott, kihullottak és elt?ntek. El?tte a fölfelé kanyarodó csigalépcs?, melyr?l fogalma sem volt, hogy hová vezet; mögötte pedig az ásító óriási fekete üresség.

Ha ehhez a szimbolikus történethez hozzá olvassuk a szó eredeti értelmében is felemel? ünnep szentírási részeit, amelyek a gondolkodásmód megváltoztatására is meghívást intéznek, akkor a félelem és nyugtalanság, amely sokszor bennem is ott van, fokozatosan elt?nik és életem értelmére is rátalálok felfelé nézve. Krisztus mennybemenetelének f?ünnepe pontosan ezt üzeni: ne féljek elindulni felfelé, mert már tudom, hova vezetnek azok a bizonyos lépcs?k.

Jézusnak el kellett mennie, fel kellett mennie, hogy onnan fentr?l küldje a Szentlelket, aki átjár és felfelé mozgat, ha rácsatlakozom. Így bátran lépkedhetek abban a toronyban, életteremben, ahová Isten helyezett.

Anthony de Melo SJ története szerint, amikor elérkezett a mester távozásának ideje, a tanítványok könyörögtek neki, hogy ne menjen el. ? azonban így szólt:

– Hogyan is látnátok, ha nem mennék el? Erre azok is kérdéssel feleltek:

– Mi az, amit majd meglátunk, ami után elmész? A mester azt mondta:

– Én csak annyit tettem, hogy ültem a folyóparton, s osztogattam a folyóvizet. A küldetésem pedig az volt, hogy majd, ha félreállok, észrevegyétek a folyót és magatok is tudjatok meríteni bel?le.

Jézus is eltávozik, pontosabban elt?nik a felh? mögött. A felh? is jelkép, szimbólum: Istenre utal, Aki nemcsak felülmúl minden emberi képet és elképzelést, hanem az ember transzcendens valóságára is irányítja a figyelmet, ugyanakkor Szentlelke által bennünk is ott van, hogy belülr?l mozdítson minket és emlékeztessen arra is, hogy ahová a F?, Krisztus ment, arra tartunk mi is, az ? misztikus Teste, az Egyház. Ha ugyanis az Egyház nem Krisztus misztikus testeként értelmezi magát és nem felfelé ívelve halad, akkor földhözragadt marad és nem képes teljesíteni Krisztustól kapott küldetését. Így nem a beteljesedés lesz a célja, hanem az önmegvalósítás, amely mindig kudarcba fullad. Ez a tét. S ez ismét nem fenyegetés, hanem szeret? figyelmeztetés az egyetlen értelmes küldetés teljesítésére: Krisztusnak, a Fejnek utasításait követni s akkor élete bennem marad, mert tagja maradok másokkal együtt. Így teljesedhet be a Pünkösd s leszünk, lehetünk igazi Egyház, amely több, mint intézmény: a Szentlélek életével átitatott egyének közössége.

Meg kell tanulnunk meríteni abból a folyóból, abból a tanításból, amelyet Jézus hagyott hátra nekünk. Ez a tanítás nem más, mint az evangélium, az örömhír tanítása. Ebben benne van az, hogy szeretett lények vagyunk, szeretve vagyunk és ha ezt egy kicsit is megtapasztaljuk, akkor ezt adjuk tovább, és akkor már itt a földön értelmet nyer az életünk. Már itt a földön világítunk és a szeretet az, amely egyre inkább kitágítja a lelkünket és biztat minket, hogy haladjunk el?re és felfelé. Mindig felfelé haladunk.

Nagyon tetszik nekem a hegyen felfelé haladó ember hasonlata is.

A gödrök, amelyekbe id?nként beleesünk, megtéveszt?ek, mert hasonlítanak egymáshoz és azt az érzést sugallják, hogy ugyanoda esünk vissza. A gödrök hasonlítanak ugyan egymáshoz, de egyáltalán nem ugyanazok! Mindegyik feljebb van.

Ha Isten felé tudatosan haladok, akkor elt?nik és elillan, ami mögöttem van. Elt?nik a félelem és a múltam is beépül jelenembe. Ha ezt elhiszem, b?neim bocsánatot nyernek és akkor haladhatok fölfelé azon a bizonyos ?csigalépcs?n”, amely csak fölfelé vezet.

Ne féljek fölfelé haladni, mert a torony tetején elém tárul a FÉNY a maga teljességében és mindent megértek, minden világossá válik, mert ez a Fény Isten szeretetének fénye – és ott fogok ráébredni arra, hogy valójában egész életemben erre a fényre vártam – vágytam! S?t, amelyben éltem, s észre sem vettem.

A menny állapota, amelyben már most élhetek.