杏MAP导航

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Jézus megmossa tanítványai lábát. A nagy és átfogó összefüggésekre fogékony János evangélista eközben egyszerre tud figyelmes lenni a legapróbb részletekre is. A nagy összefüggés id?beli: ?Húsvét ünnepe el?tt történt: Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor a világból vissza kell térnie az Atyához, mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette ?ket” (Jn 13,1). Ez az az óra, amir?l Kánában nyilvános m?ködése kezdetén szólott: ?Még nem jött el az én órám” (Jn 2,4). Az apró részletre figyelés pedig abban áll, hogy Jézus fölkel a vacsora-közösségb?l, leveszi fels?ruháját, kend?t köt maga elé, vizet önt egy mosdótálba és lehajolva mosni kezdi tanítványai lábát, majd megtörli a derekára kötött kend?vel. ?Az ördög ekkor már fölébresztette az áruló Júdásnak, Simon fiának szívében a gondolatot, hogy elárulja ?t” (Jn 13,2). ? ?尘&别补肠耻迟别;驳颈蝉” megmossa a lábaikat. Valamennyiét. El tudom képzelni, milyen súlyos csend nehezedik rájuk. Hallani a vízcseppek csörömpöl? zaját. Vajon mire gondolhatott a Mester, amikor kezébe vette Júdás lábát és arcával közel hajolt hozzá? ?Ó, bárcsak hagyná, hogy egészen megmossam, hogy egészen tiszta legyen!” De Júdás szótlan marad és ez a szótlansága lesz a veszte, mert hiszen éppen a Szó, az Isten Szava hajol le hozzá. A nagyobbik baj talán nem is az árulása, hanem a konok hallgatása, mert a szóval, a bocsánatkéréssel el lehetne rendezni mindent. Péter a tagadás b?nével ugyan nincs messze Júdástól, de ? tiltakozik, szóvá teszi méltánytalanságát és így lesz még menthet?. Péter ?szinte. Péter b?nös, de ?szinte!

Jézus a lábmosás után még arra emlékezteti ?ket, hogy példát adott nekik és ezért ?k is hasonlóképpen cselekedjenek. Ezek után írja a mai, nagykeddi evangélium: ?E szavak után Jézusnak mélyen megrendült a lelke” (Jn 13,12). Er?s ez a megrendülés. Legjobban úgy lehetne visszaadni, hogy ?földrengés” támadt Jézus lelkében, ahogy megrendült a halott Lázár sírjánál is. ?Amikor Mária odaért, ahol Jézus volt, és meglátta, e szavakkal borult a lába elé: ?Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem.” Amikor Jézus látta, hogy sírnak, lelke mélyéig megrendült” (Jn 11,32-33). A két említett esemény közt, Jézus éppen virágvasárnapi bevonulásakor találkozik görögökkel, akiket néhány tanítványa visz hozzá. Az Úr váratlanul az elhaló búzaszemr?l kezdi ?ket tanítani, mert a hellének aztán végképp képtelenek voltak a szenvedésnek és az elmúlásnak értéket tulajdonítani: ?Elérkezett az óra, amikor megdics?ül az Emberfia. Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz. Aki szereti életét, az elveszíti, de aki megveti életét ebben a világban, az megmenti az örök életre. Aki nekem szolgál, az engem kövessen, s ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt megtiszteli az Atya. Megrendült a lelkem. Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ett?l az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dics?ítsd meg nevedet!” (Jn 12, 27-33).

Megrendülés és megdics?ülés egymás mellett! Jézus megrendül, mert egyik tanítványa elárulja és halálba küldi. Nem is annyira az árulás rendíti meg, hiszen ?? tudta, mi lakik az ember szívében”, hanem saját sorsa, búzaszemként való elhalása. De mert éppen ezért az óráért jött, tehát elfogadja. Ebben az elfogadásban áll a megdics?ülése. Döntését mindenki maga hozza meg: Jézus, Péter és Júdás…, meg a többiek. Az Úr aztán a vacsorán átnyújtott falattal, csak kioldja a már meghozott döntések kezdetét. Mert ? a maga részér?l Júdást is ugyanarra az igehirdetésre, ugyanarra az apostolkodásra és ugyanarra az életszentségre hívta meg, mint a többieket.

Ez a megrendülés alapvet? nagyheti vonás. Kérjük is ezt a kegyelmet, hogy ugyanaz a lelküket legyen bennünk, mint ami az Isten Fiában volt, amir?l Pál apostol olyan szép himnuszt írt a filippiekhez írt levelében (Fil 2,5-11) és amit a nagy német zeneszerz?, Johann Sebastian Bach megélt. Amikor otthon a János passiót komponálta és csemballója mellett próbálgatta a sugallt dallamokat, egyszer csak elhallgatott. A csendre bejött hozzá a felesége és megkérdezte: ?Was ist los, Johannes? Mi van, János?” A kottára görnyed? mester megrendülten válaszolta: ?Er is gestorben. Meghalt.”

Hisszük, ahogy mondja: ?Ha vele együtt mi is készek vagyunk meghalni, vele együtt fel is támadunk”. Ez az a Húsvét, ami felé Isten népe most együtt halad!