杏MAP导航

A 2025-ös Szentévre hangolódva, Szent Család vasárnapján Lukács evangéliumának els? mondata így hangzik: Jézus szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére (Lk 2,41).

Ez a kijelentés nem csupán ténymegállapítás, hanem a zarándoklat lényegére világít rá. Aki úton van, látja az ?t körülvev? világot és – miközben el?re halad – a küls? látás bels? látássá alakulhat át és a megérintettség(ek) révén válik zarándokká. A küls? törvény kényszere megsz?nik és a Szentlélek által szívbe írt törvény lelkesíti az úton lév?t.

A zarándok célja: eljutni a templomhoz, amely aztán a bels? templomra, a Szentlélek templomára irányítja a figyelmet.

A küls? törvény megtartása nem válik fölöslegessé, hiszen az megtart a keretben és így még közelebb kerül a zarándok önmagához, így Istenhez és másokhoz is. S?t, rádöbben arra is, hogy maga a Szentlélek hordozza, irányítja ?t.

A küls? út bels? úttá válik, s a magányos ember már nincs többé egyedül: másokkal együtt még inkább Egy-Házban lakóvá válik, er?södik hitében, növekszik reménye és szeretete. Ez a zarándoklat célja.

Mária és József tudták ezt, amikor elindultak. Az él?, szeret? Isten megtapasztalása indítja ?ket útnak újra meg újra. Ezt a tapasztalatot adják át a Gyermek Jézusnak, ebben a szeret? légkörben nevelik a Fiút és viszik magukkal – a templom felé.

Amikor véget ér a küls? zarándoklat, lélekben meger?södve fordulnak vissza és közben elveszítik a Gyermeket, keresni kezdik ?t.

Hol találják meg? Ott, ahová vitték. Amikor rátalálnak, a Gyermek tudatos válasza megdöbbenti ?ket: Atyja dolgaiban kell lennie (vö. Lk 2, 49). Jézus érti már a zarándoklat lényegét, s ebben a tudatosságban növekedik bölcsességben és kedvességben Isten és az emberek el?tt (vö. Lk 2,52).

Amikor valaki zarándokká válik, a küls? törvényt teljesíti továbbra is, de már egy bels? szabadsággal. A Szentlélekt?l kapott bels? szabadság ez, amely többé nem hagy nyugton, hanem tovább késztet új lépésekre Isten felé, a másik ember felé, önmagam felé.

Ha valaki megragad a kívülr?l érkez? törvény teljesítésének szintjén, élete besz?kül, elfogy a hit és a remény, szeretetnélküli vallásossággá merevedik élete. Ha a Szentlélek áttör a küls? világból a bels? világba, lendületet kap az élet.

Mária és József elveszítik a Gyermeket, hogy visszakapják a Feln?tt Fiút. A gyermekr?l alkotott régi képük megváltozik, s közben ?k maguk is változnak.

Ez a Szentév célja: legyen bátorságom elveszíteni, elengedni a bennem él? képeket, s a Szentlélek segítségével felismerjem a kapuban álló új képe(ke)t, amelyek közelebb visznek az él? Istenhez. Ezt jelképezi a Szent Kapu is, amelyet a Szentévben átlépünk, s így megváltozhatunk, átváltozhatunk másokkal együtt a Szentlélekben. Egy-Házban megújulva másokkal.

Ez a megújulás örömöt szül, amelyet nem tudok – és nem is akarok! – magamnak megtartani. Megosztom másokkal: jubilálok. Jubileumi öröm ez. A régi képek és elképzelések nem rosszak, csak már halottak – ezért kell elengednem azokat. Másképp nem lesz részem megújulásban, igazi örömben – és akkor a Szentév lelkes, örömteljes ünneplése – vagyis az igazi jubileum – elmarad.  

Ahol csak kötelesség van, ott nincs krisztusi életvitel!

A megszokás kísértése veszélyes! Jó id?nként feltenni a miérteket, mert észre sem veszem, s a megszokás gyorsan rabbá tesz. A Szentlélek pedig ezt végképp nem akarja!

Kutatók egy csoportja öt majmot zárt be egy ketrecbe. Középre egy létrát helyeztek, majd annak tetejére több banánt.

Amikor az egyik majom felmászott a létrán a banánért, a kutatók egy vödör vizet zúdítottak a másik négy majom nyakába.

Minden alkalommal, amikor egy majom megpróbált felmászni a létrán, leöntötték a többieket hideg vízzel. Hamarosan meg is tanulták a majmok, hogy aki el akar indulni a létrán, azt meg kell akadályozni, mert ha nem, jön a hidegzuhany fentr?l. Nem sok id? kellett, hogy egyik majom se próbálkozzon felmászni a létrán. Banán ide, banán oda…

Ezek után a tudósok lecserélték az egyik majmot egy újra.

Az új majom természetesen rögtön elindult a létrán, de a többi majom visszahúzta ?t, pedig már nem is kaptak hidegzuhanyt. Az új majom persze nem értette, hogy miért kapja a verést, de pár alkalom után megtanulta, hogy a létrán nem mehet fel. Ezután lecseréltek még egy majmot és ugyanez történt. Elindult a létrán és rögtön kapott is érte... Ami furcsa, hogy az el?z? új majom is részt vett a verésben, holott nem tudta a miértjét, hiszen ? sosem kapott vizet a nyakába. A harmadik, negyedik és végül az ötödik majommal is megismétl?dött ugyanez a történet. Most már nincs senki az eredeti öt majomból.

Senki nem tudja, miért nem lehet felmászni arra a létrára. Senki nem érti, miért nem lehet elindulni a banánért. Mégsem másznak fel érte. Miért?

Ha megkérdeznénk ?ket és tudnának beszélni, valószín?leg ezt válaszolnák: Nem tudom. Egyszer?en errefelé így m?ködnek a dolgok. Ez mindig így volt és ezt így kell tenni.

Lehet, hogy épp feltesszük a kérdést önmagunknak: miért tesszük folyton azt, amit általában teszünk, amikor léteznek más utak, más megoldások is. Milyen irányba fejl?dünk, ha mindig csak a régi, kitaposott utat követjük?

Csak ülünk lenn a létra alatt és valódi ok nélkül megtámadunk bárkit, aki ?szinte szívvel kérdéseket tesz fel. És csak ülünk a létra alatt. Éhesen. Már a banán sem kell...

A Szentév kezdetén legyen bátorságom kilépni magamból, menjek a bels? úton, hallgassam a Szentlelket. A zarándoklat azért szükséges, hogy rádöbbenjek arra, amit Anthony de Melo SJ így fogalmaz meg: ?a múltat nem azért kell eldobni, mert rossz, hanem mert már halott”. Tanulni lehet és kell is bel?le, el is kell siratni, ha szükséges, de túl sokat siránkozni fölötte nem érdemes. 

Induljunk. Gyertek!